D-dúr (Óra) szimfónia, No. 101

I. Adagio – Presto II. Andante III. Menuetto. Allegretto IV. Finale. Vivace

Haydn második londoni utazására készülve Bécs határában, Gumpendorfban töltötte ideje nagy részét. Szimfóniákat, vonósnégyeseket és zongoratriókat komponált. Az 1794 tavaszán kezdődő londoni koncertszezonra három szimfóniát rendelt tőle Salomon, melyet a Hanover Square-i teremben szándékozott bemutatni. A következő évadra pedig a Viotti álal irányított Opera Concerts rendelt további három szimfóniát. Haydn utolsó hat szimfóniája (99-104) ezekre a alkalmakra készült. A munka nem a tervek szerint haladt, amikor Haydn hajóra szállt csak a 99. (Esz-dúr) szimfónia volt készen, a 100. (Katona) és a 101. (Óra) szimfónia befejezésére Londonban került sor. Ismerjük az 1794. március 3-i hangverseny teljes programját, az Óra-szimfónia mellett elhangzott egy Ko%u017Eeluh-nyitány, egy Zingarelli-ária, Harrington új oboaversenye, Dussek zongoraversenye a szerző szólójával, Viotti hegedűversenye, szintén szerzői előadásban, valamint ének-duettek. A nagyszabású koncert legsikeresebb száma a Haydn-szimfónia volt, az I. és a II. tételt meg is kellett ismételni. A Morning Chronicle kritikusa így számolt be a sikerről: “Valahányszor Haydn új Overture-t ír, amíg nem halljuk, attól félünk, már csak ismételheti magát; és mindannyiszor tévedünk. Mi lehet eredetibb, mint az első tétel témája? S ha már a pompás témát megtalálta, senki sem tudja Haydnnál jobban, hogyan produkáljon szakadatlan változatosságot, anélkül, hogy egyszer is eltávolodna tőle. Az Andante kíséretének megszerkesztése, bár tökéletesen egyszerű, mesteri volt; és még sohasem hallottunk elbűvölőbb hatást, mint aminőt a menüett triója gyakorol. Haydn volt – mondhatunk-e, kell-e többet mondanunk?”

 

A kritikus által is említett Andante kísérete (rövid fagotthangok és a vonósok pengetett hangjainak kombinációja) lett a szimfónia “névadója”, 1798-ban a Traeg kiadó már így jelentette meg a mű zongoraátiratát: “Az óra”.

 

A fináléban bőséggel él Haydn a téma kontrapunktikus (ellenpontozó) feldolgozási lehetőségeivel. Így tett már néhány, az 1770-es évek elején komponált vonósnégyesében és több szimfóniájában is, de a barokkos szerkesztés iránti megújult érdeklődés mögött gyaníthatjuk az angliai utazások Händel-élményét is.

 

Így írt erről Somfai László: “Tudjuk, már első angliai útján hallott Haydn néhány Händel oratórium-előadást, s hallotta a Messiást. Ezek a szimfóniabeli kontrapunktikus részletek persze nem Händel monumentális polifóniáját akarják a hallgató emlékezetébe idézni. Pergőbb, virtuózabb, játékosabb ellenpont a Haydné. De azért mintha valamit őrizne egy-egy Händel vokális finál élményéből, ahogyan a fugált tételre egy homofon Halleluja felel, ahogyan a lineáris és akkordikus stílus végletei itt találkoznak. London hatására végképp megerősödött Haydnban a meggyőződés: klasszikus zene nem lehet igazán klasszikus a polifon és a homofon előadásmód, a bonyolultság és az egyszerűség harmóniája nélkül.”