Három teljesen azonos felépítésű, és egy időből való darabot állít egymás mellé a Köchel-jegyzék, a 136-138-as sorszámúakat.  E tömör, magabiztos, háromtételes darabok inkább szólisztikus jellegűek, mintsem zenekari játékra valók, „hangszerelésük” alapján tehát vonósnégyesek. Megtévesztő, hogy a műveket néha „szimfóniának” is nevezik, de mai szóhasználattal élve nem azok.  A Divertimento címet sem Mozart adta ezeknek a kompozícióknak, de ez találóbb, hiszen a korban a kifejezés „kis előadó-együttest” jelentett, többnyire egy-egy hangszerrel szólamonként. Ez esetben tehát lehetett vonósnégyes is, de a több hangszeren való előadás is autentikusnak tekinthető.
A kis sorozatot 1772 elején komponálta Mozart, és ha valóban vonósnégyesnek tekintjük őket, a legkorábbiak közül valók. A művek bizonyos értelemben itáliai mintát követnek. Mozart és apja 1769. december 13-án indultak útnak Itáliába első ízben, és 15 hónapig maradtak ott. Az utazás során természetesen meghatározó élmények érték a fiatal Mozartot, ez volt számára a „konzervatórium”, itt sajátította el az abban az időszakban megkerülhetetlen itáliai zenei stílusokat, kompozíciós módszereket. 1770 márciusában találkozott Milánóban Sammartinivel, az ottani komponisták korelnökével, és az ő darabjai lettek Mozart első vonósnégyeseinek mintaadói. A három Mozart-testvérdarab lassútételeinek dallamvilága mélyen beépült itáliai hatást jelez.
Az 1772-es művekben azonban más benyomások is felfedezhetők: Michael, és Joseph Haydn vonósnégyeseinek ismerete biztosra vehető. Az első hegedű vezető szerepe, a tétel centrális részének, a kidolgozási szakasznak jelentőssé tétele, modulációkkal történő gazdagítása a Haydn fivérek eljárása volt, Mozart minden hatást felszívó és saját stílusába integráló természete e „korszerű” megoldásnak sem állhatott ellent. A D-dúr divertimento zárótétele is Michael Haydn nyomdokain jár. A kidolgozási rész ebben a tételben is jelentőssé válik, rövid ellenpontos szakaszt iktat be Mozart, s ez a bécsi klasszikában később sokszor előforduló megoldás lesz.
A nyitó és zárótétel hasonlatossága feltűnő, és eldönthetetlen kérdés, hogy mennyire tudatos kompozíciós szándék Mozart részéről. Egyébként az életmű egészében kimutathatók hasonló belső összefüggések Mozart tételei között.