A Nemzeti Színház 1913-ben azzal bízta meg az akkor 28 esztendős Weiner Leót, hogy komponáljon kísérőzenét Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményéhez. A nagyzenekari apparátus és a kompozíció igényessége azonban meghaladta a prózai színház teljesítőképességét, ezért a mű bemutatójára három évvel később az Operaházban került sor. A nagy sikerre való tekintettel a 23 tételből álló kísérőzene legszebb szimfonikus tételeiből a zeneszerző hatot választott ki, amelyekből koncertpódiumra alkalmas zenekari szvitet állított össze. A művet 1916 elején Reiner Frigyes mutatta be Drezdában, Budapesten pedig Kerner István a Népoperában (a mai Erkel Színházban), ugyanaz év február 4-én. A tételek sorrendjét természetesen már nem a színpadi, hanem a zenedramaturgia követelményei határozták meg. A szvit szimmetrikus felépítésében Weiner klasszikus arányok iránti legendás formaérzéke nyilvánul meg: a szélső tételek szabad formálású hangulatzenék, a szonátaformájú, pastorale jellegű negyedik tételt pedig különböző karaktertáncok fogják közre.