c-moll szerenád, K. 388

Az igazi fúvószene voltaképpen külön csoport Mozart kamarazenei művei között, a szó eredeti értelmében nem is kamarazene, mert szabadtéri előadásra szánták. Mozart az 1780-as évek elején több jelentékeny fúvósdarabot is komponált. Minden bizonnyal a számára is legfontosabb közülük az 1782 nyarán Bécsben keletkezett c-moll szerenád volt. Erre utal, hogy néhány évvel később vonósötösre is átírta ezt a darabot (K. 106/516/b).
Ez Mozart első valóban fontos c-moll műve, nagy hajtóerejű, állandó feszültséggel teli darab. Hangneme szokatlan, a hősies, szenvedélyes, sőt gyakran gyászos asszociációt keltő c-moll inkább megfelel a kamarazene céljainak, mint utcai szerenádzenének.
A nyitó Allegro főtémája maga is kisebb drámát rejt, de az Andante tétel is a szenvedély és vívódás kifejezője. Lüktető belső szólamaival, határozott, éles, sokszor kiugró hangsúlyaival, a belső formaszervezés szokatlan egyéniességével messze túlmutat az alkalmi utcai muzsika keretein. A Menüett tétel sem kevésbé rendhagyó, már a felirata (“in Canone”) is ellenpontozó szövésmódot jelez, és ez igazán távol áll a sétálás közbeni esti muzsikálás hagyományos igényeitől. A tétel rák-kánonja (az ellenpontos írásmód egyik kifinomult trükkje), mint technika barokk előképeken nyugszik, de ez esetben inkább Haydn világát idézi. Az Allegro zárótétel variációsorozat, amelynek hangszeres ötletei messze sokrétűbbek, mint azt a műfaj megkövetelte volna. Ha figyelembe vesszük, hogy Mozart – ahogyan egy levelében írta – különösen nagy sietséggel komponálta ezt a darabot, akkor megérthetjük, hogy még a gyorsan tető alá hozott, alkalmi műveiben sem volt képes zenei igényességét háttérbe szorítani.