c-moll mise, K. 427

“Mint jegyesek, már régtől fogva együtt jártunk szentmisére, gyónásra és áldozásra, és úgy találtam, soha olyan bensőségesen nem imádkoztam, olyan áhítattal nem gyóntam és áldoztam, mint az ő oldalán. És éppen így érzett ő is. Egyszóval egymásnak vagyunk teremtve, és Isten, aki mindent elrendel, és ennélfogva ezt is így rendelte, nem fog elhagyni minket” – írta Mozart 1782. augusztus 17-én apjának, közel két héttel azután, hogy elvette imádott Constanzéját. Házasságáért hálából megfogadta, hogy misét komponál, melyet Salzburgban szándékozott előadatni, amikor nejével együtt meglátogatja Leopold Mozartot. Korábbi miséitől eltérően Mozart nagyszabású “kantáta-misét” tervezett, feltételezhetően Constanze előadásában. A készülő műről először egy 1783. január 4-i levélben tesz említést: “A morállal úgy áll a dolog valóban! Nem ok nélkül szaladt ki a szó tollamból. Valóban szívemben megfogadtam, és remélem, meg is tartom. (…) fogadalmam őszinteségét azonban bizonyíthatja annak a félig elkészült misének a partitúrája, amely még egyelőre várandós állapotban fekszik.” Mozart még 1782 júliusában fogott hozzá a c-moll mise megírásához, és a következő év májusáig dolgozott rajta, de nem készült el vele. A salzburgi látogatásra csak a nyáron került sor, ekkor Mozart magával vitte a félig kész mise partitúráját is, ám ott sem fejezte be a művet, amelynek így csak a Kyrie és Gloria tételét mutatták be a salzburgi Szent Péter apátság templomában, 1783. október 26-án. A c-moll mise végül töredékes maradt: a Kyrién és Glorián kívül a Sanctus és Benedictus készült el, a Credóból csupán az első két tétel (“Credo in unum Deum” és “Et incarnatus”), az Agnus Deiből pedig semmi.

“A c-moll mise stílusának sajátos jellemzőit Mozart ez időbeli tevékenységének és kompozícióinak tágabb összefüggésében kell szemlélnünk” – figyelmeztet Stanley Sadie az új Grove lexikonban. “1782-ben kapcsolatba került Gottfried van Swieten báróval, akinek házában rendszeresen játszott. Berlini nagykövetként van Swieten a későbarokk zene kedvelőjévé vált, amit az akkori Bécsben, régi zenét művelő köröktől eltekintve alig lehetett hallani.” Mozart érdeklődését is felkeltették ezek a művek, több Bach-fúgát lemásolt, komponált egy szvitet és számos fúgát is. A c-moll mise Mozart első nagyobb kompozíciója, amelyen nyomot hagyott a Bach és Händel művészetével való megismerkedés. Részben e találkozásnak tulajdonítható Mozart megnövekedett érdeklődése az ellenpont iránt (ez megfigyelhető ekkoriban írt hangszeres alkotásain, például a K. 387 G-dúr vonósnégyesen is), de talán ennél is fontosabbnak tűnik, hogy egyfajta archaizáló hangvétel jelenik meg Mozart zeneszerzői palettáján. Ez a stílus a c-moll mise “Qui tollis” tételében a legszembeötlőbb: a vonósok túlpontozott ritmusai a méltóságteljes “francia nyitány” karakterét idézik, a basszus vonala a barokk passacagliák jellegzetes, kromatikusan ereszkedő ostinato-ját követi, miközben a két kórus váltakozva énekli súlyos veretű, fájdalmas-kromatikus szólamait. De a szólótételek némelyikében is felfedezhető az archaizáló vonás: a “Domine Deus” duett és a “Quoniam” tercett magasrendű ellenpont-technikával megírt énekszólamai, barokkos figurációi és szinte csupasz continuo-textúrája egyértelműen Bach és Händel hatásáról árulkodnak. A többi szólótétel kifejező dallamossága és díszítettsége inkább a kor bevett osztrák egyházi stílusát követi (“Laudamus”, “Et incarnatus”), akárcsak a Gloriát záró “Cum Sancto Spiritu” remekbe szabott, ám érezhetően a Fux-féle sablon szerint készült fúgája. A Kyriében egy tételen belül jelentkezik a c-moll mise egészét jellemző stiláris sokrétűség: a sötét tónusú két “Kyrie” szakasz nagy dallamívei, szigorú ellenpont-szerkezete a “Christe” békés hangulatú, Esz-dúr szopránáriáját fogja közre. “De – mint Sólyom György írja – mindezeknek már legföljebb eredetéről, forrásairól mutatható ki a “barokkos, egyházias”, illetve “modern, operai” stílus kontrasztja – a teljes tétel “lélegzete”, tartása a mozarti humánum forróságának egy és töretlen kiáradása.”

A c-moll mise meglevő tételeit – két új áriával kiegészítve – Mozart 1785-ben újra felhasználta a bécsi Tonkünstler-Sozietät hangversenyére komponált kantáta, a Davidde penitente (K. 469) zenéjéhez.