Budavári Te Deum

„Téged, Isten, dicsérünk! Téged Úrnak ismérünk. Téged, örök Atyaisten, Mind egész föld áld és tisztel.” (Sík Sándor fordítása) – így ad hálát Kodály Zoltán a korakeresztény himnusz szavaival 1936-ban írott Te Deumában, melyet Budavári Te Deum címen ismerünk.

1936 tavaszán Budapest polgármestere, Szendy Károly kérte fel Kodályt egy kompozíció megírására, mellyel Buda töröktől való visszafoglalásának 250. évfordulóját kívánták megünnepelni. Kodály két hónap alatt készült el a Te Deum megzenésítésével, az ősbemutatóra 1936. szeptember 2-án a Budavári Nagyboldogasszony-templomban (ismertebb nevén: Mátyás-templom) került sor, a templom karnagya, Sugár Viktor vezényletével. A négy szólóénekesre, vegyeskarra, orgonára és zenekarra írott Te Deum ugyanakkor hamar eljutott a hangversenytermekbe is: a londoni rádió stúdiókoncertjét két hónappal követte a budapesti Operaház előadása, rangos szólisták (Bodó Erzsi, Basilides Mária, Rösler Endre és Székely Mihály), a Székesfővárosi Énekkar és a Filharmóniai Társaság Zenekara előadásában, Dohnányi Ernő vezényletével. A Te Deum sikerét mutatja, hogy néhány éven belül Európa számos nagyvárosába, sőt a tengerentúlra is eljutott. A mai napig is inkább hangversenyeken hangzik el, ugyanis előadó-apparátusa szétfeszíti az általában kisebb templomi együttesek korlátait.
Zenei megfogalmazásában sem csak templomi előadás ideája lebeghetett Kodály előtt a Te Deum komponálása idején. A szöveg hangulati rezdüléseit hűen visszaadó megzenésítésében számos különböző hangvételt találunk, s ezek közt egyházi és világi zenei kompozíciós technikák, a 19. századi romantikus zene gesztusai és magyar népzenei elemek egyaránt előfordulnak. Egy, a Nyugat hasábjain megjelent kritika szerint „Hatalmas és odaadó pátosz sikolyával indul a mű.” A hídforma két szélén is megjelenő fúga (illetve kettősfúga) az ellenpont, azaz az egyik legfontosabb egyházi zenei kifejezésmód képviselője. A miserere misztikus-liturgikus imamormolás, míg a romantikus zene eszköztárát idézi több hatalmas fokozás, vagy éppen fanfárzene. A magyar népzene pedig látens módon, a háttérben van jelen az egész mű zenéjében: szinte minden témán érezni lehet a magyar népzene hatását, elsősorban a kvart-hangközökből való építkezés okán. Ez a hangköz a művet indító fanfár hangjairól való legelső felfelé irányuló lépés, de ez uralja a karakteres fúgatémát, s a záró szoprán szólóban is ez a legjellegzetesebb fordulat.