Bachianas Brasileiras No. 7

I. Prelúdio (Ponteio)
II. Giga (Quadrilha caipira)
III. Tocata (Desafio)
IV. Fuga (Conversa)

 

Villa-Lobos (1887-1959) 1930 és 1945 között kilenc, különböző hangszer-összeállítású, szvitszerű kompozíciót alkotott, melyet Bachianas brasileiras címen jelentetett meg. A kilenc kompozíció – találunk közte zenekarai darabot, zenekar-kíséretes szólóéneket, szólóhangszert foglalkoztató concertószerű művet vagy zongoraművet – nem alkot egységes ciklust, de közös bennük, hogy Villa-Lobos a brazil népzenét barokk formákkal és Bachra utaló zenei idiómákkal kapcsolta össze. A barokkos tételtípusokra (prelúdium, fúga, toccata, fantázia, korál, ária, gigue) utaló címeket gyakran a folklórra, a népzenére, a táncra vagy a természetre utaló kifejezésekkel, fogalmakkal egészítette ki. Villa-Lobos esetében nem két, gyökeresen eltérő kultúra szintéziséről van szó, hanem a “világ egyetemes és mindent felölelő népzenéje” (Bach) és a brazil népzene egyesüléséről.

 

Villa-Lobos vonzódása Bach zenéjéhez már a gyermekkorban elkezdődött. Nagynénje, Zizinha gyakran játszotta neki a Das Wohltemperierte Klavier prelúdiumait és fúgáit. A húszas évek (1923-1929) párizsi időszakában a neoklasszicizmus térhódítása Villa-Lobos számára is új perspektívákat nyitott meg. Gitáretűdjeiben és Choros című (a Bachianas brasileirashoz hasonlóan, különböző előadó-apparátusokra komponált) sorozatában számos neobarokk és Bachra utaló elem bukkant fel. Amikor 1930-ban hazatért Brazíliába, nemcsak zeneszerzőként, hanem a koncertélet reformátoraként is sokat tett a régebbi korok zenéjének megismertetésért. Az ő kezdeményezésére mutatták be Brazíliában például Palestrina (Missa Papae Marcelli) és Bach (h-moll mise) nagyszabású, vokális alkotásait.

 

A 7. szvit 1942-ben készült zenekarra, premierjére 1944-ben került sor Rio de Janeiróban. Már az 1924-ben, fuvolára és klarinétra komponált Chorosban (Nr. 2) Bach kétszólamú invencióinak mintájára tervezte meg a kompozíció szerkezetét. Ez a szerkesztési elv tér vissza a 7. szvit prelúdiumában is, ahol a fagott és az oboa kapcsolódik össze kánonszerűen, a kíséretben pedig a kürt és a mélyvonósok orgonapontja felett barokkos kísérőfigurákat játszik a hegedű. A második tétel “barokk táncának” középpontjában egy népszerű, a 19. században majd' minden brazil vidéken énekelt Szent Iván éji ünnepi dallam áll. A toccatában alkalmazott hegedűfigurák a bachi allúziók kedvelt példája a Villa-Lobos irodalomban, a zárótétel ünnepi fúgájában pedig sok elemző a Fúga művészetének reminisztenciáját fedezi fel.