B-dúr divertimento, K. 137

Mozart, mint tudjuk, már kisgyermekként is tökéletesen megformált zeneműveket írt, és teljes biztonsággal mozgott korának valamennyi zenés műfajában, a szonátától az operáig. De mikor kezdett igazi remekműveket komponálni? Ez a fordulat a szakértők egybehangzó véleménye szerint azzal a három, vonószenekarra (vagy vonósnégyesre) írott háromtételes divertimentóval következett be, amely 1772 elején, a zeneszerző 16. születésnapja tájékán keletkezett. A szakmai fölényhez itt csatlakozott először az összetéveszthetetlen egyéniség; Mozart itt vált először képessé arra, hogy ne csak kövesse, hanem szabadon alakítsa a szabályokat, hogy meglepetést okozzon, és minden szempontból a maga útját járja.

 

A három divertimento közül a másodikat és a harmadikat fogjuk hallani ezen a koncerten.  A B-dúr művet Mozart szokatlan módon Andante (középgyors) tempójú tétellel indítja, és csak ezután következik az Allegro, mely általában az első helyen szokott állni.

 

A divertimento (az olasz szó “szórakozást” jelent) megkövetelt egyfajta könnyedséget. A 16 éves Mozart azonban óriási fantáziával töltötte ki az egyszerű kereteket, a forte és piano hangzások hirtelen váltakozásával, a tág hangközlépések energiájával, a pillanatnyi moll-elsötétülések mesteri adagolásával sajátos atmoszférát teremtve.