Ligeti György, miután 1956 decemberében nyugatra emigrált, egy évet Kölnben töltött, ahol G. M. Koenig segítségével elektronikus műveken dolgozott, és ahol alkalma nyílt megismerni a század első felének, s az ötvenes éveknek avantgárd zenéjét, Webern, Boulez, Stockhausen és mások darabjait, amelyekhez Magyarországon akkoriban még nem lehetett hozzáférni. Mindezeknek a tapasztalatoknak a hatására 1958-59-ben, már Darmstadtban keletkezett Apparitions című művében, és különösen az 1961-ben komponált Atmosph?res-ben a hangrendszer, a formálás és a hangszerelés terén is radikálisan új útra lépett: „…kialakítottam egy olyan zenei stílust, amely eltávolodott a taktusvonalakban, dallamokban, szólamokban, formasémákban való gondolkodástól…” „[Az Apparitions-ban] …a zenei forma világosan körvonalazott, csaknem tárgyszerű hangalakzatok és egy egybefont, szorosan illeszkedő „háttér” közötti kölcsönhatásból alakult ki…elhatároztam, hogy a következő művemben…csakis a „háttérből” hozok létre zenei formát. Egy olyan vékonyszálú szövedékről van immár szó, amely egyenletesen kitölti az egész zenei teret, s amelynek belső mozgásai és változásai határozzák meg a forma artikulációját.” „A részint kontrasztáló, részint egymásba érő hangzó állapotok sorrendje látszólag véletlenszerű, de csak látszólag: a formai folyamat pontosan rögzített tervezésen alapul…”„[Az Atmosph?res] nagyon sűrű kánonszerkezetből áll. De ez a polifónia, ez a kánonszerkezet nem hallható.”

A mű hangrendszerének alapja, az egész zenei teret kitöltő „szövedék” az öt oktáv terjedelemben megszólaló, a teljes kromatikus skálát tartalmazó akkord (cluster). A kompozíció lényegi eleme a hangszínváltozás, pontosabban egyfajta folyamatos hangszín-átmenet: „Ami ebben a zenében történik, az nem dallam, nem harmónia és nem ritmus, hanem valami halmazállapot, egyfajta kaleidoszkóp-minta, mely lassanként átváltozik.” „…ez a forma a maga változásában a változatlanságot tükrözi: mozgásában a mozdulatlanságot, végességében az időhatártalanságát.”A zenekar nagy létszámú fúvóskart és 56 szólamra osztott vonóskart tartalmaz – ez azt jelenti, hogy a zenészek mindegyike külön szólamot játszik. Azonban „…nem az egyes szólamok mozgása a döntő, hanem az a mintázat, amely a szólamok szövevényéből összeáll”. „…például huszonnégy hegedű ugyanazt a dallamot játssza, de eltolódásokkal. Minden hangszerben majdnem ugyanazok a figurációk, de mégsem teljesen.” Ütőhangszerként csak egy (vagy két) zongora szerepel, nem hagyományos játékmóddal: a két zongorista a húrokon végighúzott kefékkel ér el sajátos hangzást; a mű a zenekar elhallgatása után ezekkel a halk glissandókkal, majd az utánuk beálló, a zeneszerző által pontosan meghatározott időtartamú csönddel ér véget.  

Az Atmosph?res-t Ligeti a Südwestfunk felkérésére, az 1961-es Donau-Eschingeni Zenei Napokra komponálta, és pályatársa, a Londonban élt Seiber Mátyás emlékének ajánlotta (Seiber 1960 szeptemberében lett autóbaleset áldozata a dél-afrikai Johannesburgban). Az ősbemutató hatalmas sikert hozott; a mű a későbbiekben sok követőre talált a fiatalabb zeneszerző-generációk körében, s olyan mély benyomást tett Stanley Kubrick amerikai filmrendezőre, hogy az Atmosph?res illetve még néhány más Ligeti-mű zenéjét is felhasználta 2001 – Űrodüsszeia című Oscar-díjas filmjéhez.