Appalachian Spring

Az amerikaiak ma is Aaron Coplandot tartják egyik legjelentősebb zeneszerzőjüknek. Copland New Yorkban született, első zongoraleckéit nővérétől kapta. Tizenöt éves volt, amikor – Paderewski koncertjét meghallgatva – elhatározta, hogy zeneszerző lesz. Zeneelméletet, összhangzattant tanult, és hamarosan saját művekkel is jelentkezett. 1921-ben ösztöndíjjal Párizsba utazott, ahol három évig volt a zseniális tanár, Nadia Boulanger növendéke. Amikor 1924-ben hazatért, már első nagyobb, felkérésre írt művén dolgozott: egy szimfónián orgonára és zenekarra, Boulanger számára. A darab bemutatója a New York-i Carnegie Hallban meghozta Copland zeneszerzői pályájának első sikerét. A húszas évek második felében írott műveire – mint oly sok európai alkotásra is ebben az időben – a jazz gyakorolt döntő hatást, majd Sztravinszkij neoklasszicizmusának befolyása alá került. A harmincas évek közepén Copland stílusa egyszerűsödött: úgy érezte, mondanivalója így jut el a zenekedvelők legszélesebb rétegeihez. E legtermékenyebb alkotóperiódusában írt műveire erőteljesen hatott az amerikai folklór. Számos filmzene mellett ekkor keletkezett a Billy the Kid (1938), a Rodeo (1942) és Copland egyik legismertebb kompozíciója, az Appalachian Spring (Tavasz az Appalache-hegységben) is.

 

A mű az Elizabeth Sprague Coolidge Alapítvány felkérésére íródott 1943-44-ben, Martha Graham táncosnő és társulata számára. Az eredetileg kamaraegyüttesre hangszerelt balettzenéből Copland 1945-ben nagyzenekari szvitet állított össze – ez a verzió hangzik el a mai koncerten is. A balett cselekménye az Appalache-hegységben játszódik a 19. század elején. A telepesek egy újonnan épült ház körül tartanak tavaszi ünnepséget. A ház gazdája egy fiatal házaspár, akik örömmel, de nem titkolt aggodalommal néznek új, közös életük elé. Idősebb szomszédjuk, majd egy lelkész jótanácsokkal és biztatással látja el őket, így az ünnepség végeztével elcsendesülve és megerősödve lépi át a pár új otthona küszöbét.

 

Az Appalachian Spring – Copland korábbi folklorisztikus műveitől eltérően – nem dolgoz fel eredeti népzenét, a dallamok – egy kivételtől eltekintve – mind a zeneszerző saját leleményei. A kivételt egy vallásos himnusz jelenti, amelyet a mű vége felé idéz a komponista, majd rövid variációsort alakít ki belőle. Copland dallamai a folklór levegőjét árasztják, még akkor is, amikor a népzenétől idegen bonyodalmak, például váratlan ugrások és aszimmetrikus vagy elcsúsztatott ritmusok bukkannak fel bennük. Az Appalachian Spring – bemutatását követően – nemcsak a New York-i Zenekritikusok Körének díját nyerte el, de 1945-ben meghozta a Pulitzer-díjat is szerzője számára.