Antik menüett

Az Antik menüett Ravel első nyomtatásban is megjelent kompozíciója, 1895-ben keletkezett. Eredetileg zongorára készült, zenekarra 1929-ben dolgozta át.
Különös, a bosszantás szándékától sem mentes műcímeket találunk Ravel korai kompozíciói között. Tizennyolc évesen írta (1893-ban) a Groteszk szerenádot, néhány évvel később, a szintén meglepő szókapcsolattal élő Antik menüettel egy időben a Fülbemászó tájképeket. Ravel ráadásul maga is „kissé maradi”-nak nevezte menüettjét, mely – a címben foglalt paradoxonnal egybecsengően – egy merev formát tölt fel bele nem illő tartalommal. A zongoraművet 1898-ban Ricardo Vines mutatta be. 

100 évesek vagyunk