Darius Milhaud (1892–1974) a 20. század egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb zeneszerzője; közel 450 művet komponált, az operától a gyermekeknek szánt zongoradarabokig az összes létező műfajban. Az 1920-as évek avatgardjának jelentős alakja, a francia „Hatok” néven ismert csoport tagja, az ütőhangszerek, a jazz-elemek, a politonalitás és az aleatória használatának egyik úttörője. Utolsó műveinek egyike az 1972-ben keletkezett Ani maamin („Hiszek”) kantáta, melynek címe a középkor kiemelkedő gondolkodójának, Maimonidésznek a zsidó hitigazságokat 13 pontban összefoglaló írására utal. Maimonidész (Mose ben Maimon, 1135/8–1204) rabbi, filozófus, orvos és jogász Spanyolországban, majd Egyiptomban tevékenykedett; egyik fő műve a Misnához írt kommentárok, melyekben ez a hitvallás is található. A szöveg népszerű változata, illetve verses, gyakran énekelt formája, a Yigdal a zsidó imádságok részét képezi. A hitvallás 12. pontja, amely a Messiás várásáról szól, több 20. századi zenei feldolgozást is inspirált. Azriel Daniel Fastagnak tulajdonítják azt a dallamot, amelyet a legenda szerint Fastag a Treblinkába tartó marhavagonban komponált a hitvallás szövegére. Hamarosan sorstársai is vele énekelték, és később még sokszor hangzott fel a koncentrációs táborokban. Két fiatalember vállalkozott rá, hogy a mozgó szerelvényről leugorva elviszi a dallamot Fastag mesterének, az üldöztetések elől Amerikába emigrált modzitzi haszid rabbinak. Az egyik fiatalember meghalt a kerekek alatt, de a másik túlélte az ugrást, és eljutatta a küldeményt a címzetthez. Erre a történetre is utalhat Milhaud művének alcíme: „Un chant perdu et retrouvé” („Az elveszett és újra megtalált dal”).

Milhaud a kantátát az Union of American Hebrew Congregations megrendelésére, a szervezet fennállásának 100. évfordulójára komponálta, Elie Wiesel szövegére. A szövegkönyv állandóan, mintegy mániákusan visszatérő eleme a Maimonidész-hitvallás első két szava, amely a francia nyelvű szövegben gyakrabban hangzik el héberül, mint franciául: „Ani maamin”. A műben rövid kórus-, illetve vokális szólótételek váltakoznak prózában elmondott narrátor-szövegekkel, melyeknek szereplői Ábrahám, Izsák és Jákob, akik körbejárnk a világban, és Isten elé viszik a zsidók szenvedéseit. Ennek a feladatnak a teljesítése a Holokauszt idején nyomasztóvá, szinte elviselhetetlenné válik számukra; bűntudatot és tehetetlenséget éreznek a világban zajló szörnyűségek miatt. Az első kórustétel hitvallása után egyre inkább teret nyernek a kétségek, a vívódások, az Isten látszólagos közömbössége és hallgatása miatti kétségbeesés. „Hallgatás Istene, beszélj. Kegyetlenség Istene, mosolyogj. A szó Istene, válaszolj…” A szoprán szólista tételei a mű közepe táján, egy csokorba kötve követik egymást, Ábrahám szavaival váltakozva. Ábrahám kérdéseire (Hogy engedhet meg Isten ennyi szenvedést, milliónyi ártatlan gyermek halálát, Belsent, Birkenaut, Majdaneket…?!) a válaszok újra és újra a feltétel nélküli hitet közvetítik: a világot Isten teremtette, a termtménynek el kell fogadnia, anélkül, hogy kérdezne. „Isten gondolatai kifürkészhetetlenek. Isten tudja, mit csinál.” Végül a pátriárkák kifogynak az érvekből, elhagyják az eget, s nem veszik észre, hogy Isten könnyezik. És új megerősítést kapnak, a gyermekeikbe vetett reményt. „Hiszek, Ábrahám, Treblinka ellenére; Hiszek, Izsák, Belsen miatt; Hiszek, Jákob, Majdanek ellenére… Ani maamin. Imádkozzatok, emberek. Imádkozzatok Istenhez, Isten ellenében, Istenért… Hiszek benned, még akaratod ellenére is, még ha meg is büntetsz a hitem miatt.” – énekli a kórus a zárótételben. A maimonidészi 12. pont (kissé rövidített) teljes szövegét itt, a mű végén halljuk először héberül, amikor a kórus egyetlen szólammá egyesülve, a Fastag-féle dallam kezdetét idézve, fortissimo énekli: „Hiszek a Messiás eljövetelében, és még ha késlekedik is, minden nap várom az eljövetelét. Ani maamin.”