I. Un ánge marquero
II. Ritmo genésico
III. Torrente

A neves mexikói népzenei együttes a Los Folkloristas két alapító tagjának gyermekeként Gabriela Ortíz (1964- ) mexikói népzenétől körülvéve nőtt fel, de zenei képzettségét a legjelentősebb mexikói és európai egyetemeken folytatott tanulmányainak köszönheti, doktorátusát a London's City University-n szerezte. Művészetének fontos jellemzője az akadémikus gondolkozás kifinomultságának és a mindennapok nyerseségének egymásra hatása, valamint a tradicionális improvizált zene és a szigorúan szabályozott elektronikus zenei formulák keveredése.

„Mindig is érdekelt, hogy olyan darabokat írjak, melyekben zenei hátterem mindkét oldala fellelhető – mondta egy beszélgetésben Ortíz. – A zenei alkotáshoz való közelítésemet természetesen alapvetően megváltoztatta, hogy zeneszerzőként számítógéppel és elektronikával kezdtem foglalkozni. Ugyanakkor a tény, hogy olyan országban születtem, melyben a triviális és népi zene hatalmas öröksége megkerülhetetlen, arra vezetett, hogy megpróbáljak hű maradni a bennem rejlő mindkét világhoz.”

Hasonló feszültség található Alejo Carpentier kubai író 1953-as regényében, a Los pasos perdidos-ban (Az elveszett lépések), mely Ortíz művének, az Altar de piedrának (Sziklaoltár) a címét és alapkoncepcióját adta. A Los pasos perdidos egy Párizsban élő kubai zenész elképzelt naplója, akit az Amazonas őserdeibe küldenek, hogy népi hangszereket kutasson fel. Utazása során az európai kultúra építményeivel és Dél-Amerika kulturális és természeti elvadultságával találkozik, és azokkal a hatalmas, szél-alakította sziklákkal -„oltárokkal” -, melyekről Ortíz műve a címét kapta.

Az Altar de piedra egy többrészes ciklus megkoronázása, melynek része a négy ütőhangszeresre és kamarazenekarra írott Altar de neón (Neonoltár – 1995), illetve a vonósnégyesre és hangszalagra írott Altar de muertos (Holtak oltára – 1996). A három ütőhangszeres szólista által megszólaltatott hatalmas hangszerapparátus különböző kontinensekről származó hangszereket rejt magában, a szélső tételekben pedig jelentős szerepet kap az európai műzene egyetlen igazán fontos ütőhangszere, az üstdob.

A tételeket egy-egy idézet vezeti be a Los pasos perdidos-ból. Az első tétel címe: Un ánge marquero (Angyal rumbatökkel) a hozzátartozó idézet pedig: „Sem egy angyal, sem egy rumbatök nem volt számomra újdonság. De egy rumbatökön játszó angyal szobra egy kiégett templom homlokzatán – ilyet soha korábban nem láttam. Éppen azon kezdtem gondolkozni, vajon az efféle országok azt a szerepet kapták-e az emberiség történetében, hogy elsőként tegyék lehetővé egymástól távoli kultúrák együttélését, amikor megzavart elmélkedésemben egy különös zaj, mely mintha egyszerre hallatszott volna nagyon közelről és nagyon távolról.”

Karakteres ritmikájú zenei anyaggal a három szólista indítja a tételt, s bár a későbbiekben számos különleges hangszer megszólal, a ritmikai gesztusok mindvégig változatlanok maradnak a tétel folyamán. Az üstdobok mellett jelentős szerephez jut a szólóhegedű, a piccolo és a klarinét, az ütősök polimetrikus tombolását pedig egy pizzicato vonósokon megszólaló kettősfúga ellenpontozza.

A második tétel címe Ritmo genésico (Teremtő ritmus). „Nem a keskeny patakok kavargása, nem a zuhatagok csobogása, nem a más partokon éjszakánként hallott aprócska hullámok békéje, nem – a fenntartott áradás volt ez, a leereszkedés teremtő ritmusa, távoli folyók egymásba folyása források és vízesések súlyával terhelten, száz meg száz mérföldnyi sodrás az ár ellen.” A tétel az ütősök zenei anyagának áramlásával halkan kezdődik, majd fokozatosan növekszik, végül hatalmas „özönvízben”, virtuóz marimba- és vibrafon-szólóban kulminál, végül szordinált vonóskar felett úszó szóló-hegedűn megszólaló korál zárja a tételt.

A harmadik tétel címe Torrente (Zuhatag). „Minden hiba, minden redő, minden gyűrődés a sziklán csak a zuhatag medre.” A második tétel érzékeny titokzatossága a finálé kezdetén is jelen van. Az első két tétel motívumai is visszatérnek, miközben a hang-zuhatag erőteljes csúcsponthoz ér. Mindhárom szólista és a zenekar üstdob-játékosa önálló szólót kap a tétel folyamán, mely a mexikói zene talán legnagyobb alakja, Silvestre Revueltas előtt tiszteleg, dél-amerikai nagyvárosok hangját idéző akusztikus kavalkáddal.