Alekszandr Nyevszkij

A zseniális orosz filmrendező, Szergej Eizenstein szavai szerint Prokofjev zenéje “nemzeti…, de nem a szokványos orosz álrealisták kvász- és scsi-szellemében… Az ő nemzeti jellege abból a valódi forrásból ered, amely az orosz nép nemzeti tudatát formálta; amely Andrej Rubljov régi freskóinak a népi bölcsességében tükröződik. Ezért hangzik a régiség oly hitelesen Prokofjev zenéjében – nem régieskedő és stilizált eszközökkel, hanem az ultramodern zeneszerzés legszélsőségesebb, néha szinte hazárdul merész fogásaival.” E szavak fényében nem meglepő, hogy Eizenstein az (idehaza Jégmezők lovagja címmel játszott) Alekszandr Nyevszkij filmzenéjének megírására is Prokofjevet kérte fel. A két művész együttműködése mintaszerűnek bizonyult: a munka során nem csupán a zeneszerző alkalmazkodott a már kész jelenetek ritmusához, de – a zene egy-egy különösen jól sikerült részletétől inspirálva – többször Eizenstein is újravágott korábban már lezártnak hitt részleteket, mígnem kialakult a film ma ismert formája, amelyben oly nagy szerepet kap a különféle mozgások és a zene összhangja, hogy – Maróthy Jánost idézve – “a szó tágabb értelmében szinte filmbalettnak lehetne nevezni”.
 A film cselekvénye a 13. században játszódik. A mongol iga alatt nyögő oroszok számára a novgorodi fejedelemség a függetlenség egyedüli letéteményese, amelyet azonban ekkor nyugat felől érnek sorozatos támadások. Alekszandr előbb a svédeket állítja meg a Néva-parti ütközetben (innen a “nyevszkij”, azaz “névai” ragadványnév), majd az ún. “jégmezei csatában”, a Csud-tó jegén legyőzi a német kereszteslovagokat is. Ez utóbbi esemény áll a film középpontjában, s így ez a témája Prokofjev a filmzene nyomán írott kantátájának is, melyet 1939. május 17-én mutattak be Moszkvában, a szerző vezényletével. A kantáta hét tételre osztja a film történéseit. Az első az előzményeket festi, “Oroszország a mongol iga alatt” címmel; a következő három előbb a pozitív hőst (“Dal Alekszandr Nyevszkijről”), majd a gyűlölt ellenséget (“Keresztesek Pszkovban”), végül a hadra kelt népet (“Keljetek fel, orosz emberek!”) mutatja be. Az ötödik tétel maga a “Jégmezei csata”, befejezésül pedig két vokális tétel gyászolja meg az elesetteket (“Halottak mezeje”) és dicsőíti a győzelmes hadvezért (“Alekszandr bevonulása Pszkovba”).