1880. január 11-én az akkor 47 éves Brahmsot a breslaui egyetem díszdoktorává avatták, diplomájában„a leghíresebb élő zeneszerző”-ként említve őt. A breslaui zenekar vezető karmestere, Brahms műveineklelkes tolmácsolója, Bernhard Scholz gratuláló levelében egyúttal egy kérést is közvetített a komponistához: „Nem írsz nekünk egy doktor-szimfóniát? Legalább egy ünnepi éneket mindenképpen elvárunk.” Brahms csak nyaralása idején, BadIschlben jutott hozzá a feladat teljesítéséhez, s augusztusban jelentetteScholznak, hogy elkészült a mű –ha nem is szimfónia, de egy „akadémiai ünnepi nyitány”. S mindjárt hozzátette, hogy nem tetszik neki ez a cím, Scholzot kérdezvén, nem jut-e eszébe jobb? Scholz visszadobta a labdát azzal, hogy Brahmsnakvalóban keresniekellene valami mást, mert ez „átkozottul akadémikus és unalmas”.Végül nem sikerült jobbat találniuk, ígya szerző kitartott az eredeti címadás mellett.Egyik levelében „janicsár-nyitány”-nak nevezte a darabot, a 18. századi „törökös” zenékre utalva;a nyitány nagylétszámú zenekara ugyanis felvonultatja a „Janitscharenmusik” valamennyi jellegzetes kellékét: a nagydobot, a cintányérokat és a triangulumot is. Máshol pedigtréfásan így jellemezte új művét: „diákdalok nagyon vidám egyvelege Suppé modorában.”
Az Akadémiai ünnepi nyitányzenéjébe Brahms több népszerű diákdalt illetve német hazafias daltis beleszőtt.Elképzelhetjük, milyen meglepetést keltetta mű az 1881. januári, breslaui ősbemutatón, amelyet maga a szerző dirigált, s amely egészen mást nyújtott, mint amit az „akadémikus és unalmas” cím alapján a tekintélyes hallgatóság várhatott. A nyitány elemzői a mű kezdőütemeiből a Rákóczi indulómotívumait hallják ki. Később, egy izgatottvárakozást keltőüstdob-temoloután a zene c-mollról C-dúrra vált, s a trombitákon megszólal az első dallamidézet, amely kétféle szöveggel, diákdalként („WirhattengebaueteinstattlichesHaus”), illetve hazafias dalként („Ich hab’ michergeben”)is közismert volt. E-dúrban, az egymásba fonódó hegedűszólamokból bontakozik ki a második, lírai hangvételű idézet, a szintén hazafias érzelmeket keltő Landesvaterlied részlete. A két fagott intonálja, s azután a két oboa veszi át a G-dúrban megszólalóharmadik idézetet, a kimondottan tréfás szövegű, csipkelődő hangvételű Rókadalt.Mindez egy szonáta-expozíció kereteibe illeszkedik; a kidolgozási rész a reprizbe épül be, s azután következik a coda: a Maestoso-karakterrel, a teljes zenekaron megszólaló„Gaudeamusigitur” – ez a rendkívül hatásos befejezés minden bizonnyal nem csak a diákságnak, de a breslaui egyetem jelen lévő rektorának és tekintélyes professzorainak is megelégedésére szolgált.