Ah, perfido – koncertária

A Milos Forman Amadeus-filmje óta immár közismertnek mondható legendát, miszerint a velejéig gonosz Antonio Salieri megmérgezte volna a 35 éves Mozartot, a kutatások nem igazolták. Sőt, a zenetörténet-könyvek lapjairól éppenhogy egy igen megnyerő Salieri lép elénk, aki egyfelől sikert sikerre halmoz újabb és újabb operáival, másfelől pedig nagylelkűen támogatja a felnövekvő új zeneszerző-generációt, többek között Schubertnek és Beethovennek is adva különórákat – méghozzá ingyen. Salieri óráinak tárgya persze csak a maga “szűkebb szakmája”, az olasz operaszövegek megzenésítése lehetett, s emiatt a tanítványok ilyesféle kompozícióit – köztük Beethoven Ah, perfido%u2026 kezdetű hangversenyáriáját is – a kutatók hajlamosak puszta “tanulmányi darab”, vagy “házi feladat” minősítéssel félretenni. A helyzet azonban aligha ilyen egyszerű. Beethoven egész életében vágyott a színpadi sikerre, s korántsem lehetetlen, hogy 25 esztendősen (alig négy évvel Mozart halála után) akár még egy olasz nyelvű opera komponálásának gondolatával is kacérkodhatott. Ugyancsak a “tanulmányi jelleg” ellen szól, hogy az Ah, perfido%u2026 1796. november 21-én (Josefa Duschek szólójával) nyilvánosan is megszólalt, majd 1805-ben, Lipcsében nyomtatásban is megjelent – sőt, immár 12 évvel megírása után, a bécsi közönség ismét hallhatta azon nevezetes, 1808. december 22-i szerzői esten, amelyet többek között az Ötödik és a Hatodik szimfónia ősbemutatója emelt zenetörténeti jelentőségűvé. Maga a zeneszerző tehát 12 év elmúltával, élete egyik legfontosabb hangversenyén sem tagadta meg e korai alkotását, s így valószínűleg nem értett volna egyet Szabolcsi Bence sommás ítéletével, miszerint az “drámai jelenetnek nem elég drámai, s olasznak nem elég olasz”.
Az ária szövege egyébként Metastasiótól való, s az elhagyott szerelmes fájdalmát mutatja be. Így a bevezető recitativo kezdetén a csalódott hősnő első kitörésének vagyunk tanúi (Ah, perfido, spergiuro, barbaro traditor, tu parti? – “Ah, szószegő, hamis eskü, barbár áruló, elmégy?”), majd az ária lassú részében a harag könyörgéssé (Per pietá, non dirmi addio! – “Kérlek, ne mondj búcsút nekem!”), s végül, a gyors szakaszban, gyűlöletté változik: Ah, crudel, tu vuoi ch’ io mora! (“Ah, kegyetlen, azt akarod, hogy meghaljak!”)