A vadgalamb, op. 110

Az 1896-os esztendőben összesen négy szimfonikus költemény került ki Antonín Dvořák (1841-1904.) tolla alól: A vízimanó, A nappali boszorkány, Az aranyrokka és A vadgalamb. 1897-ben még megtoldotta e sort a Hősi énekkel is, melyben sokan a zeneszerző saját életútjának ábrázolását vélik felfedezni, Richard Strauss néhány évvel későbbi Heldenlebenjével állítva párhuzamba Dvořák utolsó szimfonikus alkotását. E találgatásokra némi alapot ad, hogy a zeneszerző a Hősi ének esetében nem adta meg a mű pontos programját, illetve annak forrását; más viszont a helyzet az 1896-os év szimfonikus költeményeivel: ezek mindegyike Karel Jaromír Erben (1811-1870.) egy-egy balladája nyomán keletkezett.

A vadgalamb (Holoubek) egy férjét megmérgező, majd kezét egy fiatalabbnak nyújtó asszony tragikus történetét járja végig. A mű c-moll hangnemű Andante funebrével indul, az elhunyt férjre emlékezve. A nyitótéma kétszeri elhangzása után a cintányér és a dob belépésével valódi gyászindulóvá alakul a zene – az itt megjelenő téma kezdetén halljuk a zeneszerző által “átok-motívumként” jelölt hét hangnyi emelkedő, majd ereszkedő skálatöredéket, mely a mű valamennyi témájának hátterében kimutatható. Hamarosan távoli trombitaszó hallik, s a lovon érkező fiatal legény rövid idő alatt feloldja az özvegy színlelt gyászát: alig egy hónap elteltével megülik a lakodalmat is. Váratlanul berobbanó Molto vivace szakasz ábrázolja a vigasságot, melyet csak az újdonsült házasok szerelmi kettőse szakít meg rövid időre. A kép azonban váratlanul elsötétedik: a meggyilkolt férj sírján hatalmas tölgyfa nőtt, s ennek lombjai közül a vadgalamb szava emlékezteti az asszonyt a szörnyű bűnre, mígnem – a lelkiismeretfurdalástól gyötörve – “a boldogtalan maga keresi sírját”. Hegedűszóló festi a bűnös végre megkönnyebbült lelkét, majd visszatér az átok-motívum, s ismét a gyászindulót halljuk, mely most már az asszonyt siratja. Erben balladájának szövege végül nem bocsát meg a gyilkosnak, Dvořák azonban dúrrá világosítja a befejezést – talán van megváltás. A mű végül pontosan ugyanazzal a kürt-oktávval ér véget, amellyel elkezdődött.

A vadgalambot a zeneszerző legkiegyensúlyozottabb, a program puszta illusztrálása mellett önálló, “abszolút” zenei formát is megvalósító szimfonikus költeményeként tartják számon Dvořák életművének kutatói. Aligha véletlen, hogy a Leos Janácek vezette brünni bemutató (1898. március 20.) sikere után a bécsi premierre már Gustav Mahler vállalkozott.