Az 1880-as évek végén Brahmsot (1833-1897) három terület foglalkoztatta: a zenekar, a hegedű és a cselló. Erről tanúskodnak az 1885 és 1887 között közvetlenül egymás után keletkezett művek: a IV. szimfónia (op. 98), az F-dúr csellószonáta (op. 99), az A-dúr hegedűszonáta (op.100) és a c-moll trió zongorára, hegedűre és csellóra (op.101). Mintha mindez csak előkészület lenne az összefoglaláshoz, az a-moll kettősversenyhez (op. 102): Brahms a szimfonikus forma végső konzekvenciáinak levonásával először a terepet készíti elő, majd a két szereplőt választja ki egy-egy szonátában saját hangszere, a zongora partnereként. Az utolsó fázisban még "laboratóriumi körülmények között", a zongora felügyelete mellett ereszti össze a hegedűt és a csellót, hogy aztán a szimfonikus forma keretein belül, immár "élesben" hozza össze a két hangszert.

Bár mint látjuk, Brahmsot saját érdeklődése is a kettősverseny felé terelte, s a hivatalos verzió szerint Robert Hausmann gordonkaművész felkérésére írta a művet, valójában elsősorban Joachim Józseffel, a világhírű magyar hegedűssel megszakadt legendás barátságának helyreállítását remélte a műtől – sikerrel. Néhány évvel korábban Joachim azzal gyanúsította feleségét, Amalie-t, hogy viszonya van a neves kiadóval, Fritz Simrockkal, s az amúgy is megromlott házasságot a viharos féltékenységi jelenetek végleg tönkretették. A súlyosan monogám, s szinte egész életét Clara Schumann iránt érzett reménytelen szerelmében leélő Brahms teljes szívvel együtt érzett barátja feleségével, s hosszú, szeretetteljes levélben biztosította Amalie-t odaadásáról, egyben Joachim nehéz természetéről is ejtett néhány szót. A válóper során aztán Amalie Brahms levelét is bizonyítékként használta ártatlanságára, s Joachimot mélyen sértette a tény, hogy barátja nem az ő oldalára állt ebben a kritikus pillanatban. Kapcsolatuk elhidegült.

1887 nyarán Brahms a kettősverseny komponálásával egy időben levelet ír Joachimnak: "Szeretnék közölni veled bizonyos művészeti természetű híreket, és remélem, hogy többé-kevésbé érdekelni fognak téged." Joachimban a kíváncsi művész legyőzi a sértődött barátot, s nem zárkózik el. Ez Brahmsot felbátorítja, s a befejezett művet elküldi Joachimnak, aki szokásához híven bizonyos változtatásokat eszközöl: ezúttal – szemben a Hegedűversennyel – a technikailag nehéz részletek számát kívánta növelni. A szakmai kapcsolat felelevenítése aztán a barátságot is helyreállítja, s ebben nagy szerepe lehetett a műben elrejtett számos baráti gesztusnak. A nyitó tétel témái között utalást találunk Giovanni Battista Viotti (1755-1824) egy hegedűversenyére, mely Joachim egyik legkedvesebb versenyműve volt, s a tétel kezdetének cselló recitativója, melyre a hegedű barátian válaszol, bátran értelmezhető szimbolikusan, Brahms kéznyújtásaként Joachim felé.