Liszt két zongoraversenye két évtizeden keresztül párhuzamosan fejlődött: a kompozíciós munkát a világjáró virtuóz kezdte el, és a Weimarban letelepedett karmester fejezte be. (Ugyanezekben az években egy harmadik zongoraversenyen is dolgozott Liszt, melynek hangneme, akárcsak a jól ismert első koncerté, Esz-dúr. Ezt a művet Jay Rosenblatt rekonstruálta 1988-ban; ősbemutatója 1990-ben volt.) Az A-dúr koncert legkorábbi vázlatai 1839-ből származnak, de Liszt csak 1849-ben fejezte be a művet; utóbb többször alaposan átdolgozta, és a mű 1861-re érte el végső alakját.

Liszt az egytételes versenyműformát kedvelte, melybe a lassú tétel és a scherzo egyes elemeit is beépítette. Az A-dúr koncert alapgondolata, egy bensőséges, lírai dallam, a fafúvókon hangzik fel rögtön a darab legelején, és azonnal megismétli a szólózongora. Ezzel a témával energikusabb második téma kontrasztál, amely önálló, Allegro agitato assai tempójú szakasszá fejlődik. A második téma később „megszelídülve” tér vissza, mint expresszív vonósdallam, mely előkészíti az első téma visszatérését (ízig-vérig romantikus csellószóló, zongorakísérettel). A következő szakasz – Allegro deciso – a kidolgozási rész szerepét játssza; itt mindkét téma egyszerre jelenik meg. A záró szakasz diadalmas indulózenéje kontrasztáló epizódokat – egy újabb lírai szólót és egy scherzo-jellegű Allegro animato-t – is magába foglal.