A bűvészinas

A kompozíció 1897-ben készült, a nagysikerű bemutatót Dukas (1865-1935) vezényelte. A bűvészinas programzene, alcíme: “Scherzo egy Goethe-ballada nyomán”.  Dukas számára olyan fontos volt az irodalmi forrás, hogy a mű kottakiadásának előlapján a vers francia fordítását is megjelentette. A ballada egy bűvészinasról szól, aki – miután az öreg mágus elment otthonról – ki akarja próbálni az ellesett varázsfortélyokat. Egy seprűt a megfelelő varázsigével engedelmes szolgálóvá változtat, és azonnal meg is parancsolja neki, hogy hordjon vizet a fürdőkádba. Igen ám, de a szorgalmas seprűt nem tudja leállítani, így az csak hordja, hordja a vizet, míg az el nem önti az egész házat. A bűvészinas megpróbálja baltával megsemmisíteni teremtményét, de amikor kettévágja, mindkét fele továbbél. Szerencsére, amikor már közel a vég, a mester váratlanul hazatér, és megszünteti a varázslatot. Megszidja inasát: “Szellemtesttel nem citálhat itt dologra senki más, csupán a mester!”

 

Ebben az ördögi scherzóban szinte folyamatosan jelen van az a jellegzetes lovagló-ritmusú téma (illetve e téma változatai, részletei), melyet Dukas teljes egészében csak egy alkalommal, a fagotton szólaltat meg. A tematikus anyag állandó jelenléte némileg elfedi, hogy a zeneszerző lényegében ragaszkodott a hagyományos háromtagú (triós) formához. A trió-szakaszt az új hangnem (c-moll) és a megváltozott hangszerelés (pizzicato mélyvonósok, fafúvók és harangjáték) jelzi, de alaplüktetése, ritmikája (a vers hangulatához illeszkedve) változatlan marad.
 A zene végig híven és rendkívül szuggesztíven, közérthetően jeleníti meg a Goethe-ballada jelenetsorát, valószínűleg ezzel magyarázható, hogy ez a kompozíció vált Dukas legnépszerűbb darabjává.