Vigyázat, a mindössze másfél oldalas Grimm-mese nyomán írt zenemű nem gyermekopera, hanem meseopera! Fontos a műfaji megjelölés – figyelmeztet a népszerű kortárs zeneszerző, Csemiczky Miklós, akinek dallamos, a laikus számára is könnyen befogadható muzsikái a leggyakrabban megszólaltatottak közé tartoznak Magyarországon. „A brémai muzsikusokban nincs semmi, ami »gyermekzene« volna. Ezekben az operai figurákban már a gyerekek is ráismerhetnek rokonokra, ismerősökre, barátokra, s ha ez bekövetkezik, akkor a darab a helyére került” – mondja. A Varró Dániel nagyszerű adaptációja alapján megzenésített mese három részre tagolódik az egyfelvonásos operában. Az állatok – a kizsigerelt szamár, az öreg és gyenge vadászkutya, a kicsorbult fogú vén macska és a leveshúsnak szánt kakas – kilátástalan sorsuk miatt elszöknek gazdáiktól. Az úton összetalálkoznak, és megegyeznek abban, hogy muzsikusnak állnak Brémában. Csakhogy Bréma messze van, a kegyvesztett háziállatokat pedig az erdőben éri utol az este. Mielőtt elaludnának, meglátnak egy házat, ahol pedig ház van, ott vacsorát is esznek. A szamár felteszi a két elülső lábát az ablakpárkányra, a kutya felugrik a szamár hátára, a macska felkúszik a kutya nyakába, végül a kakas felröppen a macska feje búbjára: bár még nem érték el Brémát, éktelen „zenélésre” kezdenek: Szürke ordít, Fogdmeg ugat, Bajszos nyávog, Tarajos kukorékol, majd zsupsz, beugranak az ablakon a szobába, a betyárok pedig elmenekülnek. De hát miért meséljük el végig a történetet? Jöjjenek el, nézzék meg, hallgassák meg, hozzák a gyerekeket, a nagyszülőket! Érdemes: kedves és tanulságos mese a védtelenek győzelméről, nagyszerű muzsikával fűszerezve.