A Wozzeck sikeres berlini premierje (1925. dec. 14.) után Alban Berg szinte egycsapásra híres zeneszerzővé vált. Operáját sorra tűzték műsorukra a jelentős európai operaházak, új műveit kíváncsian várta a zenész szakma. Anyagilag sem járt rosszul. Azon kevés alkotók közé tartozott, akik már a huszadik század húszas éveiben autót vehettek (jellemző módon Sztravinszkij volt a másik autóbirtokos a nagy komponisták közül), s válogathattak az érdekes megrendelések között. Berghez egy ismert énekesnő, Ruzena Herlinger fordult a kéréssel, alkosson számára tisztesnek mondható honoráriumért bravúros koncertdarabot. Noha Berg nem tartozott a gyorsan alkotó és sokat vállaló muzsikusok közé, ez az ajánlat felkeltette érdeklődését. Tervezett új operájának, a Lulunak a főszerepét ugyanis koloratúr-szopránra képzelte el, s Ruzena Herlinger éppen ilyen hangfajjal rendelkezett.

A koncertáriához Berg egyik kedvenc költőjének, Charles Baudelaire-nek három versét választotta, az ötrészes, teljes formájában A Romlás virágai kötetben publikált Bor-ciklusból. A verseket természetesen nem francia eredetiben olvasta, hanem Stefan George átköltésében. Az extrémebb költeményeket hagyta ki (pl. a Gyilkos bora címűt). Szigorúan dodekafón zenét komponált a három versre – de olyan dodekafón sort választott, amelynek első hét hangja kiadja a d-moll hangnemet. Ezért a mű határozottan tonális zeneként kezdődik, és így is zár. A három vers attacca követi egymást, az egész kompozíció szimmetrikus felépítésű. Ezen belül az első rész szonáta-expozíciónak felel meg, az utolsó rövidített visszatérés, a középső pedig önmagában véve palindroma-szerkezetű – amint az énekes végigénekli a Szeretők bora c. verset, a zenei anyag hangról hangra visszafordul, rákformában hangzik el (a korábban énekelt szólam fordított megfelelője persze ezúttal hangszeres lesz). Az a különösen érdekes ebben a visszafordulásban, hogy a hallgató gyakorlatilag nem is veheti észre, inkább sodró lendületűnek, továbbfejlődőnek érzi a zenét. Sokkal feltűnőbb sajátsága Berg darabjának, hogy benne itt-ott jazzes részleteket is hallani. A jazz persze Berg művészi világában a romlottság jelképe – ilyen értelemben jelenik majd meg a Luluban is. Az 1929-ben befejezett mű beváltotta a szerző és a megrendelő reményeit, egyértelmű sikert aratott a bemutatón.