97. C-dúr szimfónia

I. Adagio-Vivace II. Adagio ma non troppo III. Menuetto allegretto IV. Presto assai
A 97-es számú C-dúr szimfónia Haydn első londoni útjának végefelé hangzott el először: 1792. május 3-án vagy 4-én. Ez volt az utolsó darabja annak a hat szimfóniából álló sorozatnak, amelyet Haydn a turné alkalmából komponált. Mint a C-dúr hangnemű zenéknél gyakran, a Mester két trombitával és üstdobbal egészíti ki a szokásos zenekart. Lassú bevezető (Adagio) után harsan fel az első tétel gyors főrészének (Vivace) ünnepélyes főtémája – amely hosszú ütemeken át másból sem áll, mint a C-dúr akkord hangjaiból. Lefelé indul hármashangzatfelbontás, majd a “c-t és “g-t” ismételgetik a hangszerek, innen felfelé kanyarodik a motívum. A roppant energikus, lapidáris főtémával szemben a szonátaszerkezet melléktémája szelíd, táncos jellegű. Az F-dúr lassútétel (Adagio ma non troppo) variációs forma, ahogy szokás, közepén egy moll variációval. A menüettnek nem sok köze van XIV. Lajosék hajdani finomkodó táncához: főrésze olyan ünnepélyes és energikus, hogy melódiája mai sportrendezvényeken is elhangozhatna lelkesítő dalként, közepe pedig jófajta angol “ale”-t mérő, füstös-vidám pubokban is megállhatná a helyét. A záró rondó (Presto assai) olasz vigoperák hangulatát idézi.