7 dal

 

A századforduló idején a művészi dal megújulásában a legfontosabb szerepet a francia zeneszerzők játszották. E másodvirágzás művészi minőségéhez csak a német dal (Lied) Schubert és Schumann fémjelezte időszaka volt hasonlítható, és a kor szinte valamennyi kiemelkedő francia komponistája hozzájárult: Chausson, Duparc, Fauré és Ravel. A francia dal (mélodies) vitathatatlanul legjelentősebb mesterének azonban Debussyt (1862–1918) tarthatjuk. A műfaj egész életművén végigkísérte, 1879 és 1915 között közel száz dalt komponált. Egyedülálló módon találta meg a francia nyelv zenére fordítható ritmusát és dallammozgását. Messiaen nem véletlenül nevezte őt minden idők legnagyobb „ritmizálójának”. De a zenei készségen túl ez a kivételes minőségű dal-oeuvre nem született volna meg, ha Debussyt nem fűzte volna valami egészen különlegesen mély kapcsolat magához a költészethez. Számára a zene és a költészet mélyen rokon művészeti ágak voltak, erről az utókor hajlamos megfeledkezni, mivel a zenéjéhez tapadt impresszionista jelző inkább képzőművészeti asszociációkat kelt. „Azok a zenészek, akik nem értik a költészetet, ne is vállalkozzanak versek megzenésítésre. Zenéjükkel csak elrontanák” – írta 1911-ben. Debussy alkotóként is foglalkozott szépirodalommal (Georges Jean-Aubry még Debussy levelezését is irodalmi indíttatásúnak tartotta), prózaversei (Proses lyriques, 1892–1893) és költeményei (például a Nuits blanche vagy a Noël des enfants…) közül többet meg is zenésített.

            Debussy általában nem idegenkedett zongorakíséretes dalainak hangszerelésétől. Egyik közeli zeneszerző-karmester barátja, André Caplet (1878–1925) meghangszerelte két dalát (Ariettes oubliéesC’est l’extase langoureuse és Green), és maga Debussy is átírta egyik Baudelaire-megzenésítését (Le Jet d’eau – eredeti változata 1889-ben, hangszerelése 1907-ben készült). Érdekes módon egyetlen darabnál határozottan elzárkózott a hangszerelés gondolatától. Amikor Henri Busser az I. világháború idején Debussy beleegyezését kérte a Noël des enfants… hangszereléséhez (ez a kompozíció volt a szerző utolsó dala), a zeneszerző így válaszolt: „Nem, nem. Már André Caplet-nek is nemet mondtam. Azt akarom, hogy ezt a darabomat a legdiszkrétebb kísérettel énekeljék. Nem veszhet el a szöveg egyetlen olyan szava sem, melyet ellenségeink kapzsisága inspirált. Ez az egyetlen módja annak, hogy harcoljak a háborúban.” Az elutasításnak tehát elsősorban eszmei és nem zenei okai voltak.

            Verlaine költészete, „szózenéje” 1882 óta inspirálta a fiatal Debussyt vokális és hangszeres művek komponálásra. A Kocsis Zoltán által hangszerelt sorozatban három Verlaine-dal is található. A Les Ingénus és a Le Faune 1904-ből, a Fantoches[1] 1891-ből való. Mindhárom darab egy-egy nagyobb Verlaine-ciklusban (F?tes galantes – első és második sorozat) kapott helyet. Utóbbi szöveget már 1882-ben megzenésítette és beillesztette a Madame Vasnier-nak dedikált „daloskönyvbe”. A közel egy évtizeddel későbbi változat egy alapos átdolgozás eredménye. A Le Faune mintha csak a Mallarmé inspirálta zenekari darab (Egy faun délutánja, 1894) ikerpárja, illetve folytatása lenne. A két kompozíció rokonságát a hangszerelés is erősíti. Új elemként jelentkezik benne a tamburára emlékeztető ritmus-ostinato.

            A két Banville-megzenésítés (Caprice, 1880 és F?te galante, 1882) a korai dalok közé tartozik, mindkettőt Madame Vasnier-nak ajánlotta. A fiatal Debussy egyik kedvenc költője volt Théodore de Banville (1823–1891), 1880 és 1882 között tizenhárom verséből komponált dalt, ezek közül Debussy életében mindössze egy jelent meg nyomtatásban. A F?te galante[2] utóélete igen érdekes: „Menuet” címmel Debussy a dal átdolgozott formáját beillesztette a kétzongorás Petite Suite-be.

            Debussy első dalkísérletei 1879-ből valók. Ebben az évben két dalt komponált, mindkettőt Alfred de Musset (1810–1857) verseire. A Rondeau 1881-ben keletkezett. Debussy később a kortárs költészet felé fordult, a múltból jellemzően a régmúlt kezdte érdekelni (François Villon, Tristan Lhermite). A Rondeau című dal érdekessége, hogy Debussy az eredeti Musset-szöveget három helyen is megváltoztatta.[3]

            A meghangszerelt ciklus utolsó darabja a Noël des enfants qui n’ont plus de maisons. A dalt Debussy gyermekkórusra (zongorakísérettel) is átdolgozta.



[1] A Fantoches második változatában Debussy egy helyen megváltoztatta Verlaine szövegét, az utolsó versszak második sorában:

Dont un amoureux rossignol (Debussy)

Dont un langoureux rossignol (Verlaine)

[2] Debussy egy helyen megváltozatta Banville szövegét, a hetedik sorban:

Cherchent l’ombrage en mille endroits charmants (Debussy)

Cherchent l’ombrage et les abris charmants (Banville)

[3] Hatodik sor:

Ainsi s’endort la fleur d’églantier (Debussy)

Ainsi s’endort une fleur d’églantier (Musset)

Tizenegyedik sor:

Effeuille au vent son printemps virginal (Debussy)

Effeuille au vent son bouquet printanier (Musset)

Tizenharmadik sor :

A son miroir, Manon va m’oublier (Debussy)

A son miroir, Manon court m’oublier (Musset)