Ez történt


Mozart és Bruckner Skrowaczewski és az NFZ koncertjén

2008. 05. 11.


Vendégkarmester állt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén május 8-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartott előadáson. A lengyel dirigens, Stanislaw Skrowaczewski idén 85 éves, imponáló életutat járt be, jelenleg is olyan aktív, mint feleannyi idős kollégái: vezető karmester Japánban, vendégkarmester a Saar-vidéki Rádiózenekarnál.


Mozart 338-as jegyzékszámú C-dúr szimfóniáját és Bruckner VII. szimfóniáját vezényelte a Klemperer-bérlet keretében.


Mozart C-dúr szimfóniája az utolsó, melyet még Salzburgban írt. Elérkezettnek látta az időt arra, hogy feladja biztos állását, a kényszerű alkalmazkodást a bizonytalanért. Tudjuk, hogy Mozart nem élt később anyagi biztonságban, pénzét elherdálta (Konstanzéval és a barátokkal együtt); Bécsbe költözött, itt is mutatták be a menüett nélküli szimfóniát, nagy sikerrel, “magnifique” írta apjának. A bemutatón akkori mértékkel mérve óriási zenekar játszott, dupla annyi, mint ahányan közreműködtek az NFZ tagjai közül. Mozartot játszani hálás, hiszen a közönség szereti a szép dallamokat, világos formálást, a türelmet próbára nem tevő hosszúságú tételeket. Ám Mozartot játszani nagy kihívás is, hiszen minden hangnak, hangsúlynak értelme van, amit meg kell találni, különben az igazi mélység nem kerül a felszínre. Nos, Skrowaczewski csak érintőlegesen tudta kiaknázni a mű szépségeit a nyilvánvalóak mellett. Az első, Allegro vivace tétel karaktereit nem igazán találta el, szinte alig volt különbség a témák között. Különösen a játékos karaktert hiányoltam, a pezsgést, a könnyedséget, helyette egy vaskos, már-már erőszakos melléktémát hallottunk. A második tétel kettős ékesítései sorra-rendre pontatlanul sorjáztak a hegedűszólamokban, a tétel kellemes hangulatából így lecsípve, a hangzás sem a megszokott minőségű volt. A könnyed tétel az el nem választott egységek miatt hosszúnak tűnt a szép dallamok ellenére is. A Finale expozíciója – melyet ismételtek, ugyanazokkal a technikai hibákkal – nem sziporkázott, holott minden adott volt hozzá: nagyszerű, virtuóz zenei anyag, kiváló zenekar, langyos este. A kidolgozási rész közepétől megmozdult valami, a karakterek a helyükre kerültek, a gyors játék pontos és hibátlan volt. Ki kell emelni az oboákat: bár a szimfónia korábbi tételeiben nem, de a második Allegro vivacéban fantasztikus atmoszférát teremtettek.


Skrowaczewski kívülről vezényelte a szimfóniát, értelmezésében egy átlagos előadást kaptunk.


Szintén kívülről vezényelte a dirigens Bruckner nagyszabású, körülbelül egyórás VII., E-dúr szimfóniáját is. Az első tétel gyönyörűen kivitelezett csellódallamát a hegedűk ugyanolyan hőfokkal, szépséggel ismételték. A tétel előbb említett témája újrabemutatásakor valami fantasztikus, megdöbbentően különleges hangszínt kevert ki a karmester, a legszebb pillanatok egyike volt a koncert során. Jól kiemelték a kóda előtti modulációk tömkelegét, előkészítve a záró szakaszt, mely komoran, ünnepélyesen zúgott (bár rengeteg pontatlansággal a hegedűszólamok részéről), ahogy azt Bruckner elő is írta. A második tétel fő zenei egysége Wagner-tubákon hangzik fel, Bruckner a zeneszerző iránti, majdhogynem beteges rajongássá fokozódott tisztelete miatt. Az előadás gyenge pontja a Wagner-tubások játéka volt. Szinte sose léptek be egyszerre, fals hangokat is hallottunk. A sötét, komor hangzást Bruckner fokozza a hegedűk G-húrjára írt szólammal. Ilyen egyöntetű, sötét tónusú, fájdalmas hangzást csak a legihletettebb percekben lehet hallani, minden egyes hasonló megszólalás ugyanilyen intenzitású csodával ajándékozta meg a hallgatót. A scherzo karakterei minden igényt kielégítettek: jellegzetes, szaggatott dallam, melyben ott feszül a dráma, izgalmas hangzásképek, könnyedebb trió. Az utolsó tétel karaktermegjelenítései is igazodtak Bruckner elgondolásához. A grandiózus, jól felépített lezárás ünnepélyessége méltón zárta a művet.


A zenekar több hibaszázalékkal játszott, mint ahogy megszoktuk. A mindig kiváló hegedűsök talán elfáradtak a koncertévad végére. A Bruckner-szimfóniában a fuvolaszólók érzékenyen reagáltak a zenei anyagokra, a dinamikai árnyalatok, az agogikai megoldások, a vibratóval kiemelt hangok csodásak voltak. Stanislaw Skrowaczewski hatalmas elánnal, mesterségbeli tudással vezényelte végig a koncertet, a romantikus szimfónia (az összes Brucknert lemezre játszotta) közelebb állt hozzá. Egy tapasztalt, idős, de fiatalos lendületű, szimpatikus karmestert ismerhettünk meg.


2008. május 8., Művészetek Palotája


szabói
(Papiruszportál, 2008. május 11.)