Ez történt


Mozart, a könnyed és a komoly

2006. 02. 20.


Február 10-én a Nemzeti Hangversenyteremben Mozart-táncok, az Exultate, jubilate című motetta és a c-moll mise rekonstruált változatának magyarországi bemutatója szerepelt műsoron.


Az összeállítás érdekes volt, a könnyedebb zenétől a motettán keresztül jutott el a hosszabb lélegzetű egyházi műfajig. A Liszt Ferenc Kamarazenekart és a Nemzeti Énekkart Antal Mátyás vezényelte, Mandel Róbert tekerőlanton játszott, közreműködött Korondi Anna, Halmai Katalin, Timothy Bentch és Hámori Szabolcs (ének).


Mozart hangulatos táncaival nyitotta meg a koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Mozart szórakoztató zenéjével ritkán találkozik a hallgató a koncerttermekben, a zeneszerző nem is komoly estekre szánta őket. A kor divatos tánczenéjét élvezhettük, olyan előadásban, mely nagyon jó hangulatot teremtett. A barokk udvari táncot váltotta fel ez a fajta szellemes, kellemes polgári tánc. Sajnos a Nemzeti Hangversenyterem méreténél fogva ezt a kellemes érzést kicsit visszafogta, a Zeneakadémián jobban érvényesült volna a rövid darabok gondtalan élvezete, akkoriban estélyeken játszották, nem hangversenyterem méretű helyiségekben. A zenekar és Antal Mátyás nem szabdalta szét a különféle táncokat (német táncok, kontratáncok, menüett), így egységes képet kaphattunk Mozart kevésbé komoly stílusgyakorlataiból. Dallamai közt találtunk ismerős részleteket, a Figaro házasságában is szereplő Non piu andrai kezdetű áriát, mely a Don Giovanniban mint színpadi zene az evéshez szolgáltatja a jó hangulatot, a szolfézst tanulóknak az egyik német tánc is ismerős lehetett (KV. 605. No. 3.), de hallhattuk az Utazás szánon című kedves tételt is, ütőhangszerekkel fűszerezve. Mandel Róbert tekerőlanton játszott, kellemes színfoltként, e hangszert ritkán hallani koncerten.


A szünet előtt Mozart szólómotettáját énekelte Korondi Anna. A háromtételes mű castrato hangra készült, virtuóz szólama kihívás az előadó számára. A Mozart-jubileum alkalmával a legnagyobb komolyzenei csatorna Cecilia Bartoli közreműködésével sugározta az előadást, így a közönségnek alkalma nyílt összevetni a két énekest. Korondi Anna szépen tolmácsolta a motettát, hangja különösen a felső regiszterben szépen, csengőn szól. A mélyebb hangok nem jöttek át a zenekaron, különösen a nagyobb ugrásoknál. A mű hangterjedelme igen nagy, kiegyensúlyozott, mindkét régióban egyaránt azonos vivőerőt csak igen kevés énekes képes megszólaltatni (leginkább a múlt század harmadik negyedének énekesnői). Szépek voltak a nehéz koloratúrák, a zenei íveket is kirajzolta az énekesnő. A Liszt Ferenc Kamarazenekar értőn, érzékenyen segítette a szoprán szólóját, Antal Mátyás határozottan vezette az előadást, együtt, egymásra figyelve szép perceket adtak a hallgatóságnak.


A szünet után Mozart c-moll miséje csendült fel. A 427-es Köchel-jegyzékű egyházi darab méltó zárása volt a koncertnek. A négy szólista közül Korondi Anna szerepe volt a leghálásabb, a darab csúcspontját az Et incarnatus est tételnél éreztem. Halmai Katalin nagy vivőerejű hangja nem szorította háttérbe a szoprán szólamot. Melegbarna, kifejező éneklése mind a szólóknál, mind az együttes részeknél nagyszerű volt a mise során. Timothy Bentch és a divatos frizurájú Hámori Szabolcs kevesebb szerephez jutott a mű folyamán, a fiatal basszista, aki csak az utolsó tételeknél énekelt, ígéretes karrier kezdetén áll.


A Liszt Ferenc Kamarazenekar, kiegészülve a Nemzeti Filharmonikusok fúvósaival, a mű minden egyes hangját megformálva, a dallamot kirajzolva játszotta a művet. A méltán világhírű együttes ezen az estén is kiegyensúlyozottan muzsikált. A Nemzeti Énekkar ismét bizonyította, hogy nemcsak itthon, de bárhol megállja a helyét. A dinamikai árnyalatokat olyan egységesen szólaltatják meg, ahogy azt ritkán hallani. A zenei anyag megformálása, az ívek kirajzolása minden esetben, minden koncerten megvalósul, legyen az Mozart vagy XX. századi zeneszerző alkotása.


Antal Mátyás irányításával a közreműködők szép estét szereztek a közönségnek.


macskás
(Papiruszportál, 2006. február 20.)