Ez történt


Megjelent a Bartók Új Sorozat 16. lemeze

2010. 03. 26.


Március 24-én, Bartók Béla születésnapjának előestéjén jelent meg a Bartók Új Sorozat 16. lemeze. Véletlen, de talán jelképesnek is tekinthető, hogy az „út felét” egy olyan felvétel jelzi, amelyen a ’30-as években keletkezett két nagy mű, a Zene húroshangszerekre, ütőkre és celestára (1936), valamint a vonószenekari Divertimento (1939) szólal meg, – „kiegészítve” a Magyar képekkel (1931).

 

2006-ban, Bartók Béla születésének 125. évfordulóján indult útjára a Bartók Új Sorozat, mely – tervei szerint – harmincegy CD-n mutatja be a zeneszerző teljes életművét.

 

Igaz, harminc évvel ezelőtt készült már egy Bartók Összkiadás, a magyar zenei előadó művészet és hanglemezgyártás mindmáig legjelentősebb produkciója.

 

Ám be kellett látni, a régi Hungaroton-összkiadás felett – kétségtelen értékei ellenére – művészi és technikai szempontból is eljárt az idő.

 

A magyar zenekari kultúra jóval magasabb színvonalon áll, mint harminc évvel ezelőtt. A forráskutatás pedig – a budapesti Bartók Archívumban készülő kotta-összkiadásnak köszönhetően – a világon egyedülálló tudományos hátteret nyújt a Bartók-interpretációnak – vélekedtek a szakértők, és hozzátették: ahol egy olyan előadó-személyiség van, mint Kocsis Zoltán, aki zongoraművészként és az utóbbi években a Nemzeti Filharmonikusok karmestereként is pályája zenitjére ért, aki mind a hazai, mind a nemzetközi vélekedés szerint a Bartók-interpretáció kivételes súlyú letéteményese, akkor ezt a kivételes adottságot ki kell használni.

 

2006 óta tehát elkészült 16 lemez, de a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, Kocsis Zoltán arról is beszélt a szerdai sajtótájékoztatón, hogy a Concertót, és lehet, hogy a Táncszvitet is újraveszik, mert folyamatosan érkeznek hozzá olyan új információk, amelyek alapjaiban változtatják meg a darabról alkotott eddigi képet. Például az I. Elégia esetében nemrég került a kezébe egy korrektúra lap faximiléje, ahol az egyik tartott hangon Bartók feloldójelet írt. Ez az egyetlen jelzés funkcionálisan változtatta meg az adott rész szerkezetét, ezért az egészet újra kell rögzíteni. A Concerto esetében pedig a felvétel óta folyó komoly munka eredményeképpen ma már sokkal jobban el tudják játszani ezt a művet, tehát érdemes újravenni azt.

 

A Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, dr. Harsányi László elmondta, hogy az NKA 2010 végéig 180 millió forinttal támogatja a nagy ívű munkát. Kijelentette továbbá, hogy mivel az intézmény fennállása óta ez a legnagyobb zenei vállalkozásuk, kizártnak tartja, hogy majdani utódja ne folytatná ennek a sorozatnak a finanszírozását.

 

A lemezek hazai és nemzetközi megítélése is egyedülálló. Hét Supersonic, két Choc, egy Arany-hangvilla, egy Excellentina, és az idén első alkalommal kiosztott komolyzenei Fonogram Díj kapcsolódik az albumokhoz.

 

A 31 CD-re tervezett Bartók Új Sorozatban eddig megjelent felvételek:

 

Kossuth-szimfónia; A fából faragott királyfi
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán (2006)
MIDEM Classical Award (zenekari felvételek); Diapason d’Or; Supersonic-díj (Pizzicato); Gramophone (a három legjobb zenekari felvétel egyike); „Aranylemez”

 

Rapszódia; Scherzo; Hegedűverseny op.posth.
Kocsis Zoltán, Kelemen Barnabás, Budapesti Fesztiválzenekar, Fischer Iván,
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán (2007)
Supersonic-díj (Pizzicato)

 

1. szvit; Két kép; Erdélyi táncok; Magyar parasztdalok
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán (2009)

 

2. szvit; Román tánc; Román népi táncok; Tánc-szvit
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán (2008)
Gramofon-díj (az év legjobb magyar klasszikus zenei produkciója);
MIDEM Classical Awards (a három legjobb zenekari felvétel egyike)

Hat vonósnégyes
Mikrokosmos Vonósnégyes (Takács Nagy Gábor, Tuska Zoltán, Papp Sándor, Perényi Miklós) (2009)
Excellentia-díj (Pizzicato)

 

Negyvennégy duó; Gyergyóból; Magyar népdalok
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Juhász Zoltán, Kocsis Zoltán (2008)
Supersonic-díj (Pizzicato)

 

Gyermek- és nőikarok a cappella
Cantemus Gyermekkar, Pro Musica Leánykar, Szabó Dénes (2009)
Fonogram-díj (az év legjobb magyar klasszikus zenei albuma)

 

Zongoraművek 1.
(Négy zongoradarab, Rapszódia, Két elégia stb.)
Kocsis Zoltán (2008)
Supersonic díj (Pizzicato)

 

Zongoraművek 2.
(Tizennégy bagatell, Három burleszk, Négy siratóének stb.)
Kocsis Zoltán (2007)
CHOC (Le Monde de la Musique), Supersonic díj (Pizzicato)

 

Zongoraművek 3.
(Gyermekeknek)
Kocsis Zoltán (2009)

 

Zongoraművek 4.
(Allegro barbaro, Szvit op.14, Tizenöt magyar parasztdal, Három etűd stb.)
Kocsis Zoltán (2008)

 

Zongoraművek 5.
(Improvizációk, Tánc-szvit, Szonáta, Szabadban stb.)
Kocsis Zoltán (2008)

 

Zongoraművek 6.
(Mikrokosmos)
Kocsis Zoltán, Lukin Márta, Mocsári Károly (2008)