Ez történt


Megélhetés a rendszerváltás után

2003. 01. 26.


Kedden a belvárosi Copley-hangversenyteremben a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekart hallhattuk. Ez a koncert beharangozója kelet-európai és orosz zenekarok közeljövőben várható fellépéseinek. Most, hogy már rég a múlté a hidegháború és a kommunizmus, ezek a zenekarok sem központi utasításra muzsikálnak.


De a szabadságnak ára is van. Az együtteseknek meg kell tanulniuk a túlélés módszereit a rendszerváltás utáni világban, amikor állami garancia már nem biztosítja létüket. Létszükségletté vált hát számukra a turnézás, egyrészt a bevételek, másrészt pedig a nemzetközi elismertség miatt.


A La Jolla Kamarazenei Társaság kiemelkedően sok muzsikust hív meg az egykori szovjet blokk országaiból.


“Fokozott érdeklődés övezi itt Amerikában ezeket a nagy múltú zenekarokat” – mondja Mary Lou Aleskie, a kamarazenekari társaság új elnök-igazgatója. “Ahogy globalizálódunk, úgy tudunk meg egyre többet ezekről a zenekarokról, illetve a klasszikus zene történetében betöltött szerepükről.”
(…)


Az egykori keleti tömbből érkező szimfonikus zenekarok többsége – így a most fellépő Filharmonikusok is – hangversenyenként 100,000 dollárt kér. A 80 éves múltra visszatekintő magyar zenekar kedden technikailag és tartalmilag remek előadást produkált Kocsis Zoltán vezényletével, aki zongorán is közreműködött, és aki 1997 óta vezeti az együttest főzeneigazgatói minőségben.


“A zenekarok többsége részesül nagy összegű állami támogatásban” – magyarázza Aleskie. “Ugyanakkor viszont még gyermekcipőben jár arrafelé a jótékonyság intézménye. A zenekarok így kénytelenek többet turnézni, és így egyre könnyebb meghívni őket.”


A Nemzeti Filharmonikusok helyzete jobb az átlagnál. Két évvel ezelőtt a magyar kormány 300 százalékkal megemelte a zenekarnak nyújtott támogatást, és így a tavalyi évben például – az AP hírügynökség jelentése szerint – 6,3 millió dollárt kaptak.


A zenekar 1985 óta most először turnézik az Egyesült Államokban. Kedden csak magyar művek szerepeltek műsorukon, Liszt és Kodály darabjai. Ráadásként pedig Brahms 10. magyar táncát adták elő – márpedig Brahms Kocsis karmester szavai szerint “tiszteletbeli magyar”.


Kár, hogy Bartók-művet nem hallottunk tőlük. Az ötvenéves Kocsis elvégre neves Bartók-specialista. Zongoraművészi képességeit azonban Liszt 1. zongoraversenyében is meg tudta csillogtatni, játékában a mennydörgő oktávok és a cizellált költőiség egyaránt megjelent. Karmesteri pálcája nyomán pedig életre keltek Kodály Galántai táncainak életteli ritmusai és Liszt Les Préludes-jének szinte wagneri ősereje. Kodály Páva-variációi ugyan a Sztravinszkij-féle Tűzmadár kevésbé izgalmas változatának tűntek, de a zenekar ki tudta bontakoztatni a zenei tollazatot, például a pihekönnyű fuvola- és hárfaszakaszokban.


Reméljük, nem kell újabb 18 évet várnunk, hogy a zenekar ismét ellátogasson az Egyesült Államokba.
(…)


Valerie Scher
(The San Diego Union Tribune, 2003. január 26.)