A Postsdamer Schlössernacht (Potsdami kastélyok éjszakája) előestéjén Liszt, Csajkovszkij és Dvořák művei csendültek fel.

Az elmúlt hétvégét követően aligha beszélhetünk csökkenő érdeklődésről az immár tizenhárom esztendeje sikeres Potsdami kastélyok éjszakájával kapcsolatban. Ezt támasztja alá, hogy a rendezvény előestéjén, pénteken rendezett koncertre miden jegy elkelt, és hogy szombaton 33000 látogató kószált a parkban. Az időjárás kellemes volt, és a beígért zivatar elkerülte Potsdamot, úgyhogy az est vendége, a magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar számára a körülmények kedvezőek voltak.

 
A tradicionális zenekar az európai nagyzenekarok élvonalába tartozik, és a karmester 1997 óta nem kisebb egyéniség, mint a nemzetközileg ünnepelt zongorista, Kocsis Zoltán. Már a felütés bíztató volt és kellő feszültséget teremtett.

 
Liszt Ferenc harmadik szimfonikus költeménye, a Lamartine Költői elmélkedései nyomán komponált Les Preludes az élet játékait a halál dallamának előjátékaként kívánja értelmezni. Talán ez magyarázza, a nácik miért e mű főtémáját választották a második világháború alatt a háborús eseményekről szóló híradások bevezető fanfárjául. A Les Preludes még ma is a megbecstelenítés e negatív lenyomata alatt szenved.

 
Az est második művével kapcsolatban semmilyen ehhez hasonló előítélet nem él, ha csak a darabot az ősbemutató után érő negatív kritikákat nem tekintjük annak. Peter Csajkovszkij egyetlen hegedűversenye, az op. 35-ös D-dúr koncert ezúttal az orosz mesterhegedűs, Vadim Repin autentikus előadásában csendült fel. Repin hegedűjének hangja tiszta volt, s tisztaságából még a legvirtuózabb passzázsok elhangzásakor sem veszített semmit. A zenekar pedig, amely mintegy a szólista beszélgetőpartnerének szerepét öltötte magára, tökéletessé kovácsolt egészként tolmácsolta a három tételt. Érthetetlen, hogy a német ősbemutatót követően az akkor legjelentősebb német zenekritikus, Eduard Hanslick miképpen hasonlíthatta a hegedűvereny-irodalom e gyöngyszemét „egy orosz templom felszentelésekor tartott brutális és bús mulatsághoz”, hogyan látott bele „züllött és közönséges, hangoskodó arcokat”, illetve hallott meg a műben „nyers káromkodásokat”, s tévedett így Csajkovszkit illetően hatalmasat.

 
A szünetben az ősz egyértelmű lehűléssel jelezte közeledtét, és bizony, aki nem hozott meleg ruhát magával, annak meg kellett ismerkednie az augusztusi faggyal.

 
Antonin Dvořák a hároméves amerikai tartózkodását követően teljességgel az amerikai népzene szellemében komponálta Kilencedik szimfóniáját. Az indián ötfokú dallamoktól a néger spirituálékig terjedő amerikai zenei hatásokat Dvořák hazájának, Csehországnak a hangzásaival kapcsolta össze. Ettől olyan elbűvölő és töretlenül népszerű ez a szimfónia. A magyar muzsikusok élénken és erőteljesen játszották a művet. A finálé záróakkordjaira elindított, várva várt tűzijáték közben úgy érezhettük, hogy az este a lehető legjobban sikeredett.

(Matthias Müller írása)