GABRIEL FAURÉ: REQUIEM, OP. 48

Koncert a pandémia áldozatainak emlékére

Közreműködik:

Széll Cecília – szoprán
Cserményi Zsombor – bariton
Tabajdi Ádám – orgona

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Vezényel: Somos Csaba

Berlioz és Verdi requiem-megzenésítéseivel ellentétben Fauré nem az utolsó ítélettől való félelemre, nem a Dies irae drámaiságára helyezi a hangsúlyt, hanem sokkal inkább az örök béke, a “requiem” ábrázolására koncentrál. A gyász kifejezését és átélését, a meditációt nem zavarják a külsőségek, nem vegyül kétely az örök életbe vetett hitbe.

Gabriel Fauré (1845-1924.) egy falusi tanítócsalád hatodik gyermekeként született, s kilenc éves korában iratkozott be a párizsi Niedermeyer zeneiskolájába, ahol kiemelkedő tehetsége miatt tíz éven keresztül ingyenes képzésben részesítették. Valószínű, hogy a fiatal komponista stílusa egész más irányba fejlődött volna, ha a híres párizsi Conservatoire-ban tanul (ahol később zeneszerzéstanár, majd igazgató lett). Niedermeyer ugyanis elsősorban egyházzenészeket képzett, így Fauré olyan zenei miliőben nőtt fel, amelyben a régi egyházi műfajok és hangnemek kiemelt szerepet kaptak. Nem csak Requiemjében és egyházi műveiben, hanem néhány dalában is megmutatkozik e környezet hatása. Fauré édesapja 1885-ben, édesanyja alig több mint két évre rá halt meg. E két tragikus esemény között született a gyászmise, amelyet 1888-ban mutattak be, és amely 1924-ben a szerző halotti szertartásán ismét megszólalt.