A IX. szimfóniát nem túlzás az európai zene legjelentősebb remekművének jellemezni, amely végigkísérte nagy veszteségeinket és győzelmeinket: a wagneri összművészet egyik ihletforrása, a szabadság himnusza, sokak számára a berlini fal leomlásának kísérőzenéje. Egyesek egy öntörvényű zseni megnyilatkozását, mások a közös szellem erejét hallják benne. Az első hangok a „semmiből teremtés” mágikus aktusát, az utolsó ütemek a mindenség önfeledt ünnepélyét jelenítik meg. Takács-Nagy Gábor Beethoven-ciklusának utolsó hangversenyén ragyogó hazai énekszólistákat hallunk a szimfónia grandiózus kórustételében, zenekarunkat pedig a Nemzeti Énekkar egészíti ki. Ismerjük a történetet a siketen vezénylő zeneszerzőről, akit az ősbemutatón odafordítottak a tapsoló közönségnek: ez egy radikális újító darabja, amely máig feltüzeli a hallgatót.