A Nemzeti Filharmonikusokat majdnem két évtizeden át vezető egykori főzeneigazgatójára, Kocsis Zoltánra emlékeznek együttesei, halála napján. Chopin húszesztendősen írta és mutatta be Varsóban örök szépségű zongoraversenyét, amelyet a nemrég még csodagyerek, mára kamaszkorba ért Boros Misi előadásában hallhatunk. Vele ellentétben Antal Mária nevét bizonyára kevesen ismerik; Nagy Britanniában élő zeneszerző, aki a Zeneakadémián szerzett diplomát. Itt elhangzó kompozícióját Csíkszentmihályi Mihály ma már klasszikus munkája, a Flow-élményről írt könyve és gondolatai ihlették; a darab műfajilag talán a szimfóniához áll legközelebb, tételeinek címe pedig: Fókusz, Világosság és Időtlenség, Eksztázis. A koncert második részében felcsendülő mű szerzőjének magyarországi ismertségét különösen a szívén viselte Kocsis Zoltán; Rachmaninov 1913-ban komponált, de méltatlanul keveset játszott Harangok című műve nagyszabású kórusszimfónia négy tételben, az utolsóban a gyász megrendítő harangkondulásaival. Az Edgar Allan Poe versére készült alkotás megszólaltatásában a Nemzeti Énekkar mellett nagyszerű énekes szólisták működnek közre.
A koncertet 18.00 órai kezdettel vetítés előzi meg, amelyen „Bartók színpadi művei Kocsis Zoltán vezényletével” címmel a Művészetek Palotája dokumentumfilmjét tekinthetik meg a koncertjeggyel rendelkezők. A felvételen Bartók „A Kékszakállú herceg vára” című operája látható Káel Csaba rendezésében, közreműködik Szántó Andrea, Bretz Gábor, és Mécs Károly, valamint „A csodálatos mandarin” című pantomimje, amelyben a Pécsi Balett táncművészei közreműködnek Vincze Balázs koreográfiájával. A Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényli.
Bartók színpadi művei Kocsis Zoltán vezényletével – a Müpa dokumentumfilmje
Bartók: A kékszakállú herceg vára
Szövegkönyv: Balázs Béla
Rendező: Káel Csaba
Judit: Szántó Andrea
Kékszakállú: Bretz Gábor
Prológus: Mécs Károly
Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kocsis Zoltán
A csodálatos mandarin
Szövegkönyv: Lengyel Menyhért
Koreográfus: Vincze Balázs
Közreműködnek a Pécsi Balett művészei,
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kocsis Zoltán
Bartók Béla egyfelvonásos operájának és pantomimjének minden premierjét különös érdeklődés kíséri. Mindkét alkotás a férfi és nő kapcsolatának megfejthetetlen rejtelmeit, mélységeit boncolgatja, amit igen sokféle értelmezésben lehet színpadra állítani. Káel Csaba rendezése Kékszakállú és Judit találkozásának lélektani megközelítését választotta, a szerzők, Balázs Béla és Bartók Béla eredeti szándéka szerint. A táncjáték esetében a koreográfus, Vincze Balázs a mandarin figurájából bontja ki a leküzdhetetlen vágy allegorikus ábrázolását a rejtélyes férfi és az erotikus táncával csábító lány sorsának beteljesedéséhez. A bartóki életmű leghivatottabb interpretálója, Kocsis Zoltán szinte újra értelmezve a partitúrát, a szerző minden szándékát követve vezényelte az előadást. Kocsisnak, aki életét Bartók művészetének szentelte, ez volt az utolsó előadása a Müpában. A műsort bevezető dokumentumfilmben az alkotók és Kocsis Zoltán elemzik a műveket.
A film rendezője Várbiró Judit.
Műsorvezető: Bősze Ádám