ÉLŐ közvetítés ma este 19:30-tól a Müpa Budapest honlapján, Facebook-oldalán  és a YouTube-csatornáján

Félicien David: Herculanum – magyarországi bemutató

Lilia Gabrielle Philiponet
Olympia Aude Extrémo
Hélios Cyrille Dubois
Nicanor/Satan  Thomas Dolié 
Magnus Douglas Williams

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Vashegyi György

Egy elfeledett francia romantikus zeneszerző, egy ismeretlen opera, egy történet, melynek témája a Vezúv kitörésekor, Kr. u. 74-ben megsemmisült város és a benne lakók élete. Ezen az estén izgalmas leleteket bányászhatunk elő az idő szürke hamurétege alól. Félicien David operájáról Berlioz is elismeréssel nyilatkozott. A művet nemzetközi énekesgárda kelti életre, a karmester Vashegyi György, aki sok éve fáradhatatlanul dolgozik a zenetörténet kallódó értékeit népszerűsítve.

Félicien David (1810–1876), Cherubini tanítványa, Liszt és a nagy romantikusok: Schumann, Mendelssohn, Wagner, Verdi kortársa számos operát írt. Ezek közül az egyik leghíresebb az 1859-ben bemutatott, négyfelvonásos Herculanum. A darab cselekményében a fenyegetőn közeledő, majd beteljesülő természeti katasztrófa a háttér, amely előtt fordulatosan bontakozik ki a csábítással és cselvetéssel tűzdelt szerelmi dráma a pogány rómaiak és az új keresztény hit képviselői között. Ha hozzátesszük, hogy a történetben maga az álruhát öltő, majd önmagát leleplező Sátán is megjelenik, érzékelhető, milyen erőteljesen él David művének kifejezésmódja a romantika szélsőséges eszközeivel. A produkció nemzetközi énekesgárdájának törzse: a szoprán Gabrielle Philiponet, a mezzoszoprán Aude Extrémo, a tenor Cyrille Dubois és a bariton Thomas Dolié francia, a basszbariton Douglas Williams azonban az Amerikai Egyesült Államokban látta meg a napvilágot. Vashegyi György, aki a francia repertoár területén zajló, nagy jelentőségű felfedezőútját Rameau-val és a barokk operákkal kezdte, Méhul, Cherubini, David és mások zenéjét vezényelve a klasszika és a romantika tájaira is elvezeti a magyar zenehallgatót.

Félicien David (1810–1876)

Az ötéves korában árvaságra jutott Félicien David az aix-en-provence-i Saint-Sauveur székesegyház kórusiskolájában tanult, majd 1830-ban beiratkozott a párizsi Conservatoire-ba, ahol Millault (összhangzattan), Fétis (ellenpont) és Benoist (orgona) óráira járt, miközben magánúton Rebernél tanult. Miután 1831-ben megismerkedett Pol Justus festőművésszel, otthagyta a konzervatóriumot (anélkül, hogy oklevelet kapott volna), hogy csatlakozzon a saint-simoniánus mozgalomhoz, és hivatalos zeneszerzőjük legyen. Amikor a közösséget 1832-ben kormányzati utasításra feloszlatták, David néhány barátjával elhagyta Franciaországot, hogy keleten hirdesse a saint-simonizmus tanait. Útjuk Konstantinápolyba, Szmirnába, Jaffába, Jeruzsálembe és végül Egyiptomba vezetett. Ebből az időből származik az egzotikum iránti határozott érdeklődése, amelyet az 1836-ban, nem sokkal Párizsba való visszatérése után kiadott Mélodies orientales című 22 zongoradarabja is szemléltet. Bár a fővárosi zenei közegben nem sikerült érvényesülnie, David ekkoriban 24 rövid vonósötöst komponált (Les Saisons), valamint 4 szimfóniát és 2 nonettet rézfúvósokra. Az „ódaszimfóniaként” jellemzett Le Désert, amelyet 1844. december 8-án mutattak be a Théâtre-Italienben, fordulópontot hozott pályáján. Ez a leíró mű, amely olyan mértékű szenvedélyes érdeklődést keltett a keleti témák iránt, mely a 19. század második felének végéig tartott, azonnal sikert aratott. 1851-ben kezdett színpadi műveket írni; tizenöt éven belül megalkotta a La Perle du Brésil (1851), a Herculanum (1859), a Lalla-Roukh (1862), a La Captive (1864-ben fejezte be) és a Le Saphir (1865) című darabokat. Élete utolsó éveiben kitüntetésekkel halmozták el. 1869-ben Berlioz utódja lett a konzervatórium könyvtárosaként és az Institut de France tagjaként is.

Félicien David: Herculanum

Félicien David Herculanum című művét, a francia grand opéra egyik utolsó darabját, 1859. március 4-én mutatták be a Párizsi Opera színpadán: Rossini, Halévy és Meyerbeer fő műveinek hagyományát követve a mű egyúttal tanúja a francia operaszínpadon meginduló Verdi-forradalomnak (a Les Vêpres siciliennes-t 1855 júniusában mutatták be Párizsban). Mint Halévy La Magicienne című művében (melynek bemutatója 1858-ban volt) – és III. Napóleon császár politikai szándékainak megfelelően – a librettó egyértelműen a kereszténység népszerűsítését célozta. A Vezúv kitörése Kr. u. 79-ben, amely maga alá temette Herculaneum, Pompei és Stabiae településeket, az ókori civilizáció hanyatlása és az első keresztényüldözések következményeként jelenik meg a műben. Joseph Méry és Térence Hadot librettója a látványosságnak kedvez: a fényűző jelmezek, a kellékek, a díszletek, a színpadgépészeti megoldások és a táncok arra késztették Berliozt, hogy a Journal des Débats hasábjain megjelent kritikájában (1859. március 12.) ezt írja: „Azt hiszem, az Opera színpadán eddig semmi sem volt olyan remek, mint a Herculanum színpadra állítása.” A Herculanum, Félicien David egyetlen, a Párizsi Opera számára készült műve sok kortársát is meglepte terjedelmével és ünnepélyes hangsúlyaival, és azzal, hogy stílusa következetesen eltért a Le Désertben megismert szimfonikus egzotikumtól. Több jelenetet a kritikusok is elismeréssel fogadtak: Héliosz csábítási jelenetét az I. felvonásban; a II. felvonást a maga schuberti reminiszcenciáival; a III. felvonás balettdallamait, mindenekfelett pedig Héliosz és Lilia duettjét a IV. felvonásban.