Ez történt


Komolyzenét könnyedén kicsiknek

2001. 11. 29.


A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Hamar Zsolt szakmai irányításával indította útnak ifjúsági hangversenysorozatait, amelyek rendhagyó helyszíneken, szokatlan környezetben és repertoárral próbálják megszólítani a legfiatalabb korosztályt. Hamar Zsolt a Filharmonikusoknál végzett munkája mellett tavaly óta a Pécsi Szimfonikusok zeneigazgatója, de rendszeresen vezényel az Operaházban és külföldön is.




„Az ifjúsági koncertsorozatok elindítása jól illeszkedik a Nemzeti Filharmonikusok – Kocsis Zoltán zeneigazgató által meghirdetett – progresszív repertoárpolitikájába – mondja Hamar Zsolt. A zenekar hangversenyein jó néhány olyan kompozíció hangzik el, amelyet Magyarországon csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem játszanak, s a műsorokban fontos szerephez jut a XX. századi repertoár. A hat-tizenkét éveseknek szóló Csodák zenéje – A zene csodája, a tizenkét-tizennyolc éveseket megszólító Zenés kirándulások, illetve az elsősorban egyetemisták, főiskolások érdeklődésére számot tartó comMusication esetében egyaránt az a célunk, hogy megtegyük az első lépést egy olyan korosztály felé, amelynek tagjai nem feltétlenül utasítják el a klasszikus zenét, csak legfeljebb nem ismerik, mert más formában nem jut el hozzájuk. A koncerteken a fiatalok számára elfogadható, ismerős hangulatot és környezetet szeretnénk teremteni, s ebben segítenek a sorozatok felkért házigazdái, Kútvölgyi Erzsébet, Geszti Péter és Réz András.”
A legfiatalabbaknak szóló „zenecsodák” keretében Purcell A tündérkirálynő, Mozart A varázsfuvola és Haydn Évszakok című művéből hangzik el egy-egy hatvanperces keresztmetszet, a Csodák Palotájában. A Nemzeti Galériában, a Thália Színházban és az MTA Dísztermében megrendezésre kerülő Zenés kirándulások ciklus műsorán Erkel Ferenc, Monteverdi, Sztravinszkij, Haydn, Mozart és Beethoven kompozíciói hangzanak el. A legmerészebb vállalkozás talán az egyetemistáknak szóló comMusication, amelynek három koncertjét a Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában rendezik. „Kizárólag XX. századi alkotásokból állítottuk össze a programot, olyan, az üzleti életben is értelmezhető fogalmak segítségével, mint a hiány, a bőség és a siker. A sorozat első, november 30-ai, péntek esti koncertjén Charles Ives A megválaszolatlan kérdés, John Cage 4'33” és Igor Sztravinszkij A katona története című műve hangzik el.
A Nemzeti Filharmonikusoknál végzett munkájáról Hamar Zsolt elmondta, minden évadban meghatározott számú koncertet dirigál, az ifjúsági sorozatokért egy személyben felelős, s emellett – futballnyelven szólva – „pályaedzői” feladatokat végez, vagyis szólam- és zenekari próbákat vezet. „Négy éve dolgozunk együtt Kocsis Zoltánnal – mondja -, s mostanra kialakult egy egészséges, jó arány és munkamegosztás. Rengeteget tanulok Kocsistól, hallgatjuk egymás próbáit, olykor vitatkozunk, de közösek a céljaink.” A Nemzeti Filharmonikusok mellett 2000 nyara óta Hamar Zsolt a Pécsi Szimfonikusok zeneigazgatója, s bár idén nyáron bizonytalanná vált, hogy meghosszabbítja-e szerződését, végül újabb egy évre aláírt. „Nagyon komoly tervekkel, ambíciókkal vágtam bele a pécsi munkába” – meséli. „Egy olyan zenekart szerettem volna létrehozni Pécsett, amely minőséget produkál, minden szempontból felveszi a versenyt az európai élmezőnnyel, s eljut a legrangosabb fesztiválokra. Ez a terv egyelőre utópisztikus álomnak bizonyult: bár az elmúlt évad hozott eredményeket, de nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi struktúrában ennél sokkal többet nem lehet elérni. Ezekben a hetekben is folyamatosan tárgyalunk a városvezetéssel, akiknek asztalára letettem egy részletes koncepciót a szerkezeti átalakításra. Ennek az a lényege, hogy többletforrások bevonásával és munkaerő-átcsoportosítással létrejöhetne egy operettet és musicalt játszó, minőségi színházi zenekar, illetve egy magas színvonalú szimfonikus zenekar, amely a koncertek mellett opera-előadásokon is közreműködne, megvalósítva az igazi stagione-rendszert. Szeretném, ha ezek a változások mielőbb megtörténnének, s folytathatnám a pécsi munkát, amelyben partnerként számítok a rendkívül gyorsan fejlődő Pécsi Egyetem zenei tagozatára is.”
Budapesti és pécsi koncertelfoglaltságai mellett Hamar Zsolt rendszeresen – az idei évadban mintegy húsz alkalommal – vezényel a Magyar Állami Operaházban, a Tosca, a Figaro házassága és a Don Carlos előadásain. Külföldi meghívásoknak is eleget tesz, amelyek részben annak köszönhetők, hogy az elmúlt években nemcsak Magyarországon, hanem Portugáliában és Olaszországban is rangos nemzetközi karmesterversenyeket nyert meg. A skandináv országokban már visszatérő vendégnek számít – most éppen Svédországba készül -, és a napokban jött haza Szardínia szigetéről, ahol Salvatore Accardo nemzetközi hírű hegedűművész közreműködésével Mendelssohn-estet dirigált.
A Japán Filharmonikus Zenekar is meghívta egy távol-keleti turnéra, 2003 elején pedig két hónapot tölt majd az Egyesült Államokban, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar együttesével.

Retkes Attila
(Magyar Hírlap, 2001. november 29.)

100 évesek vagyunk