Ez történt


Kocsis Zoltán ajánlja Widmann koncertjét

2010. 02. 24.


Jörg Widmannal előbb ismerkedtem meg személyesen, mint ahogy egyetlen hangját is hallottam volna, mert gyakori vendége volt Badenweilerben (Basel és Freiburg között kis gyógyfürdő Németországban) a Römerbad Musiktage-nak, ahol más egyebek mellett mindig hangsúlyos szerepet kapott a mai zene. Widmann előadóként és zeneszerzőként is gyakran megfordult ott, sőt az akkori tulajdonos, Klaus Lauer szívessége folytán néha hetekre lakosztályokat kapott és komponálhatott kedvére – nagyon furcsa egyéni módszer szerint. A nappalt általában pihenéssel vagy szórakozással töltötte, este megvacsorázott és éjszaka komponált. Tökéletesen meg is értem, mert komponálni csak teljes magányban és csendben lehet, nagyon kevés az olyan zeneszerző, aki úgy tudott zenét szerezni, hogy közben zajlott az élet körülötte, (pl. Dmitrij Sosztakovics). Mondják, hogy a kortárs zenének nincs kialakult stílusa, létezik egyfajta halandzsa-nyelv, amelyet nagyon sok komponista beszél, vagy csak hiszi, hogy beszéli, és ezek a művek nemhogy egy kaptafára készülnek, de hasonlítanak is egy kicsit egymáshoz.

Widmann egyéni hangjával kilóg a sorból, talán ezért is nagyon keresett komponista. Az elhangzó művek közül dirigáltam már egyet; a Freie Stückének olyan sikere volt, hogy az egyik tételét meg is kellett ismételni.

Nem csodálom, hogy az Ad absurdum című trombitaversenyét Szergej Nakarjakovnak ajánlotta, akire érdemes lesz odafigyelni. Az ő különleges légzéstechnikája bármilyen nehézségű szólammal elbír, és ezt ki is használta Widmann. A mű elejétől olyan tempót diktál, hogy a szólista helyett is mi kapkodjuk a levegőt. Azt hiszem, nála jobban nem is lehet trombitálni, nem csak a technikája, de zeneisége, kivételes kisugárzása is jóval az átlag fölé emeli.

 

Nyugodt lélekkel merem mondani: művészete halhatatlan!

 

Kocsis Zoltán

 

Részlet Widmann: Ad Absurdum című
trombitaversenyéből, melyet Nakarjakovnak ajánlott.