Ez történt


Kocsis Zoltán, a Bartók-mániás

2007. 01. 18.


A zongoraművész-karmester ma este a Salle Pleyelben magyar műsort dirigál a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén.


Valóságos ünnepe lesz Magyarországnak a Pleyelben, hiszen 1923-ben alapított legendás zenekara, a Klemperertől Bernsteinen át Abbadóig a legnagyobbak által is vezényelt Nemzeti Filharmonikus Zenekar lép fel ott. A karmesteri dobogón és szólistaként a zongoránál ma este Kocsis Zoltánt fogjuk látni-hallani, aki 1997 óta az együttes szenvedélyes vezető karnagya, és huszonöt éve világhírű zongoraművész, többek között bálványozott zeneszerzője, Bartók összes zongoraversenyének referencia-értékű lemezfelvétele révén. Aki hallotta Kocsis és zenekara három évvel ezelőtt megjelent, rendkívüli stílusérzékkel játszott Bartók-CD-jét (Concerto, Táncszvit, Magyar parasztdalok), az megérti, miért Kocsist választotta a Hungaroton a 31 lemezből álló új Bartók-sorozat művészeti vezetőjéül. Közvetlenül is meggyőződhetünk Kocsis kvalitásairól a Pleyelben, ahol Bartók Román népi táncai mellett Kocsis a zongora mellől vezényli majd Liszt I. zongoraversenyét. A műsoron szerepelnek még Kocsis saját átiratai Liszt második Elfelejtett keringőjéből és a Goethe-ünnepségre írott indulóból, továbbá Brahms első, harmadik és tizedik magyar tánca, valamint Kodály Galántai táncai. Kocsis vezetésével ismét alkalmunk lesz találkozni azzal a zenével, amelyet a művész a legjobban szeret: hazájának zenéjével.


Nem kockázatos-e Liszt I. zongoraversenyét a zongora mellől vezényelni?


Igaz, hogy általában helyesebb, ha a preklasszikus és klasszikus műveken kívül (Beethovenig bezárólag, de az ötödik zongoraversenyt már leszámítva) nem vezénylünk a zongora mellől – habár egy régi filmfelvétel tanúsítja, hogy Van Cliburn előadta ilyen módon Prokofjev III. zongoraversenyét. Liszt szimfonikusabb jellegű II. zongoraversenyével ezt nem lehetne megtenni, de az I.-ben a szólista, illetve a zenekar számára nehéz részek nem egyszerre, hanem felváltva jönnek, és így lehetséges, hogy az ember feláll vezényelni, majd visszaül zongorázni. Azért döntöttem e mellett a megoldás mellett, mert a versenymű jobban szól, ha a szólista és a zenekar ugyanúgy gondolkozik zeneileg. Az I. koncert unalmas is lehet, ha az ember túlságosan a színekre koncentrál, ha nem emeli ki a virtuóz karaktert és azokat a modern vonásokat, amelyek miatt Bartók annyit játszotta a darabot. Amikor Berlioz vezénylete alatt először szólalt meg ez a mű, nagyon újszerűnek hatott, formai és harmóniai szempontból forradalminak számított.


Szintén a harmóniai újítások miatt hangszerelte meg az Elfelejtett keringőt és a Goethe-indulót?


Mindenekelőtt, itt remekművekről van szó. Gyakran úgy tartják, hogy Liszt mint zeneszerző a legjobbra és a legrosszabbra egyaránt képes volt. Vannak a klasszikus zene fejlődése szempontjából jelentős darabjai, amelyeket ritkán játszanak, mert technikailag túl nehezek. Liszt túl gyorsan komponált zenekarra, és ezek a zongoradarabok véleményem szerint, zenekari fogantatásúak.  Liszt volt a tizenkilencedik század legmodernebb zeneszerzője. Bartók sokat tanult tőle, különösen az olyan dúr-moll akkordkombinációk tekintetében, mint pl. egy C-dúr akkord f-fel, amelyek már 1883-ban, az Elfelejtett keringő-ben előfordulnak.


Miért játsszák Brahms Magyar táncait, amelyekben semmi magyar nincs?


Mert ha megnézzük Brahms II. zongoraversenyének vagy a Kvintettnek a zenei anyagát, magyar ritmusokat és dallamokat hallunk.


Eric Dahan
(Libération, 2007. január 18.)