Ez történt


Kocsis Kaposváron – folytatás

2010. 08. 24.


A rövid lazítás után természetesen folytatódott a komoly munka. Reggel koncert előtt próba, este 11-kor, a koncert után is, folyamatos nagyüzem, harc a jegyekért, harc a közönséggel, harc a fullasztó meleg ellen, rohangálás egyik helyszínről a másikra. A fesztivál munkatársait csak arról lehet felismerni, hogy a fülük helyén tel efon van. És ki a legnyugodtabb? Kokas Katalin, a művészeti vezető, aki azért sem hagyja magát kizökkenteni a folyamatosan rá/és ránk/zúduló zenei élménybombák alól, hálával és csillogó szemmel élvezi a maga teremtette fesztivált, ami akadozik, az jövőre simán megy, ami szervezetlen, azt helyrebillentjük.

 

A szerdai műsort Kocsis – beugrást vállalva – egy Chopin-blokkal zárta, majd sokak nevében mondott köszönetet Kokas Katinak a fesztivál létrehozásáért. (A Bartók rádió élő közvetítését legalább tíz európai ország vette át.) Pár nap után mi is úgy gondoljuk, apró bosszúságokról érdemtelen beszélni, sportnyelven fogalmazva:

 

A zene mindent visz!

 

Egymástól távol eső korosztályok, eltérő zenei neveltetések úgy harmonizálnak egymással, és úgy olvadnak össze a zenében, ahogy Kocsis Zoltán Bartók Kétzongorás szonátájában Anna Laaksoval, ahogy Rados Ferenc Zempléni Szabolcs kürtössel, ahogy Kelemen Barnabás – ha éppen nem konferál, tájékoztat, színpadot rendez – mindenkivel.

 

Jevgenyij Nyesztyerenko is megérezte a hangulat oldottságát, a közönség kivételesen érzékeny reagálásait, így a Muszorgszkij dalok előadása kisebb színházi produkcióval ért fel. Bámulatos a 74 éves művész vitalitása, hangi kondíciója, kapcsolatteremtő képessége. Nemrégiben, áprilisban a Művészetek Palotájában énekelte zenekari kísérettel és Kocsis Zoltánnal a Halál dalai és táncai c. dalciklust.

 

Kocsis Zoltán természetesen meghallgatta az előadást:

 

„(…)ilyen színésztől, és ekkora énekestől az ember szívesen hallgatja és nézi a produkciót, akár órákig, de úgy érzem, hogy abból a fajta purista alapállásból, ami Muszorgszkij egész művészetét jellemzi, ahhoz képest nekem sok volt. Viszont Rados játéka tökéletesen megfelelt a purista alapállásnak, és abszolút tükrözte a szerző elképzelését. Nyesztyerenko mindenképpen csodálatot érdemel, hogy ilyen idős korára megőrizte a hangját. De mégis: a Müpa koncerten jött létre az az egyensúly, ami megfelelőbb volt ezekhez a darabokhoz. Itt viszont sokkal családiasabb a légkör, többet enged meg magának a művész. Most mégsem egy másik embert láttunk, hanem ugyanazt – sokkal elengedettebben.”

 

Nyesztyerenko unokái lehetnek azok a művészek, akik benépesítették ezt a fesztivált, legtöbben Kelemen Barnabás és Kokas Kati régi barátai, nekünk újdonsült ismerőseink lettek. Olyanok, akikkel szeretnénk még sokszor találkozni, kilesni titkaikat, vajon miért is vágyunk annyira a barátságukra?

 

Lőrincz Andrea

 

Kaposvár, 2010. augusztus