Ez történt


Kikötő a művészetekhez

2007. 05. 02.


2007. május 6. vasárnap 9-18 óra


A Nemzeti Filharmonikusok, a Ludwig Múzeum és a Művészetek Palotája
közös, ingyenes, összművészeti nyílt napja, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az Alexandra Kiadó közreműködésével.


Művészetek szárazon és vízen


Kikötő a művészetekhez címmel idén is megrendezi összművészeti nyílt napját a Művészetek Palotájában lakó két intézmény: a Nemzeti Filharmonikusok és a Ludwig Múzeum (Lumú). Ezen a napon, május 6-án, az Operetthajó Kft. jóvoltából hajóval is el lehet jutni a Művészetek Palotájába. Ritka lehetőség, nem szabad kihagyni. Hajókázás közben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar tagjaiból alakult kamaraegyüttesek muzsikálnak, még élvezetesebbé téve az utazást. A hajón beszélgetünk Kocsis Zoltán főzeneigazgatóval, Antal Mátyás karigazgatóval és néhány olyan vendégművésszel, aki a következő évadban fellép a Nemzeti Filharmonikusok koncertjein. Elhangzik majd néhány zenei kvízkérdés is – a helyes válasszal könyvet vagy lemezt lehet nyerni. A Ludwig Múzeum munkatársai gondoskodnak arról, hogy a hajóút a gyerekek számára is szórakoztató, s egyúttal kreatív időtöltés legyen.


A Művészetek Palotájához közel, a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél ideiglenes kikötő létesül: ide fut be a Zsófia Rendezvényhajó, amelyre az utasok a Vigadó és az Erzsébet híd között, a Petőfi tér magasságában, a 9-es kikötőben szállhatnak fel. Innen 9.00, 12.00 és 14.00 órakor indul a hajó, és 10.00, 13.00 és 15.00 órakor köt ki a Művészetek Palotájánál, ahonnan 13.10-kor és 17.30-kor indul vissza a Petőfi térre. A hajóra helyben váltható, 1000 Ft-os (diákoknak és nyugdíjasoknak 500 Ft-os, gyerekeknek 6 éves korig ingyenes) jeggyel lehet felszállni, amely kizárólag aznap beváltható a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Filharmonikusok 2007-2008-as bérleteinek, illetve a Ludwig Múzeum időszaki kiállításaira szóló belépőjegyeinek megvásárlásakor. Az NFZ új bérletei, illetve az aznapi Lumú-jegy felmutatásával a visszaút a hajóval ingyenes.


Az épületben 10 órakor kezdődnek a programok: itt is rengeteg érdekesség várja a hajóval (vagy más közlekedési eszközzel) érkezőket: a családokat, a fiatalokat és az idősebbeket. A Cifra Palota 10 és 15 óra között zajló eseményei – részben az Anyák napjához kapcsolódva – a gyerekeknek ígérnek sokszínű élményeket, akik egyebek mellett a Ludwig Múzeum teraszán felépíthetik Gyerekország városait. Az NFZ nyilvános próbáján a zenerajongók bepillanthatnak a kulisszák mögé, megleshetik, hogyan készül május 10-i hangversenyére a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a kitűnő orosz karmester, Mikhail Agrest vezetésével. 11 órától Prokofjev III. szimfóniáját, 13.30-tól pedig Sztarvinszkij A csalogány éneke című művét próbálja a zenekar. Az érdeklődők a MŰPA földszinti információs pultjánál gyülekezhetnek, ahonnan az NFZ munkatársa kíséri őket egy csoportban a próbaterembe. Mind a délelőtti, mind a délutáni próba körülbelül másfél óra időtartamú, ez idő alatt ki-be jrárásra nincs lehetőség. Délután az Üvegteremben a zenekar és az énekkar művészeinek minikoncertjeit hallgathatja meg a közönség, de néhány tárlatvezetés végén a Ludwig Múzeumban is felcsendül az énekszó. A múzeum munkatársai a Lumú két új kiállításán kalauzolják végig a látogatókat: a Breuer Marcell munkásságát bemutató retrospektív tárlaton és a DZ Bank fotográfiai gyűjteményéből rendezett kiállításon. A Kék Teremben délután az Alexandra Pódium “kihelyezett tagozatának” beszélgetései zajlanak: 13.30-tól Spiró Györggyel beszélget Kőrössi P. József, 14.30-tól Alföldi Róbert vendége Gergye Krisztián táncos, koreográfus, színész, 15.30-tól Gálfi László színészt faggatja Csáki Judit, 16.30-tól pedig Gréczy Zsolt beszélget Tisza Katával. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem volt hallgatóinak animációs filmjei 10-től 18 óráig tekinthetők meg a Ludwig Múzeum előadótermében.