Martonvásár – A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével nagy sikerű hangversennyel folytatta jubileumi Beethoven-sorozatát.

A jubileumi Beethoven-sorozat második estjén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán főzeneigazgató vezetésével klasszikus szendvicskoncerttel várta közönségét. Azon kedves olvasók kedvéért, akik nem ismerik a zenészszleng kifejezéseit: így nevezik a nyitány – versenymű – szimfónia műsorú hangversenyeket. A kifejezésnek persze óhatatlanul mellékzöngéje is van: ahogy a szendvicsben a lényeg a töltelék, úgy ezeken az alkalmakon kimondva-kimondatlanul mindenki a versenyműtől várja a nagy dobást. Pedig egy szimfónia vagy nyitány megszólaltatása nem egyszer emlékezetesebb zenei élményben részesítheti a hallgatót, mint az előadói teljesítményt vitathatatlanul jobban előtérbe helyező versenyműé.

A kijelentés igazságtartalmát a szombat este újra igazolta. A három műsorszám, az István király-nyitány (op. 117), az Esz-dúr zongoraverseny (op. 73) és a 8. szimfónia (op. 93) egymás mellé válogatása keletkezésük ideje alapján feltétlenül indokolt: a nyitány és a szimfónia 1812-ben, a zongorakoncert (Beethoven legnagyobb szabású versenyműve) 1809-ben készült.

A pesti Német Színház avatására komponált István király kísérőzenéből egyedül a nyitány tudott viszonylagos népszerűségre szert tenni, nem utolsósorban a benne felhasznált verbunkos motívumok miatt. A darab mindazonáltal messze nem tartozik az életmű legragyogóbb lapjai közé, ezen sajnos a feszes tempójú, remekül felépített előadás sem tudott segíteni. Funkcióját mindenesetre betöltötte: érdeklődéssel vártuk a folytatást.

A magyar zenei élet egyik vezető személyiségeként Kocsis Zoltán az utóbbi időben több fiatal művész felléptetésével igazolta, hogy az új generáció támogatása az ő esetében nem marad meg a szólamok szintjén. Két évvel ezelőtt az ígéretes tehetségű zongorista, Fejérvári Zoltán játszhatott pálcája alatt, az idén a nemkülönben ifjú Báll Dávid kapta meg a lehetőségét, hogy a világ egyik legnagyobb élő zongoraművésze mellett léphessen pódiumra. S hozzá mindjárt a repertoár egyik legnagyobb igényű darabjával!

Nos, Báll Dávid imponáló magabiztossággal küzdötte le az Esz-dúr zongoraverseny nyaktörő technikai nehézségeit. A csiszolt billentésű, kicsit kemény, de zengő hangú zongorázást hallgatva időnként az volt az érzésem: úgy játszik, mintha semmi lenne az egész. Éppen ez volt a baj. A darab szédítő formátumáról ugyanis sajnos még nem túl sokat tudtunk meg ettől a feltétlenül igen tehetséges fiatalembertől – a reményt mindenesetre táplálja, hogy a lassú tétel hatott a legérettebbnek. Mindent egybevetve Báll Dávid számára még kissé korán jött, nagy falatnak bizonyult ez a mű: egy valóban kiforrott interpretáció lehetősége mindazonáltal ott van a fejében-szívében-ujjaiban.

A 8. szimfónia nem kevesebb, mint három alkalommal is elhangzott Martonvásáron az utóbbi hét évben, két esetben éppen Kocsis vezényletével. Az első három tétel előadását egyértelműen most éreztem a legkiforrottabbnak, a beethoveni humor legfrappánsabb visszaadásának. Külön figyelmet érdemeltek a nyitótétel kidolgozásának sötétebb színei, a második finom poénjai, a harmadik rusztikus hangzásai. A zárótételben azonban mintha ki-kihagyott volna a kontroll úgy a dirigens, mint a zenekar részéről: különösebb problémát itt sem fedezhettünk fel, de kissé iránytalannak tűnt az interpretáció. Márpedig ez a finálé veszélyes ebből a szempontból: csak kemény kézzel lehet igazán összefogni. Maradjunk annyiban: Kocsis acélmarka ezúttal nem fogta olyan szorosan a gyeplőt, mint máskor. A nézőteret teljesen megtöltő publikum ezzel együtt lelkes ünneplésben részesítette a zenekart és főzeneigazgatóját.

Szabó Balázs
(Fejér Megyei Hírlap, 2008. július 21.)