Új Bartók-összkiadás – kottában vagy lemezen? A magyar zenei közéletet erőteljesen megosztó témáról Kocsis Zoltánnal beszélgetett Zsoldos Dávid a radiocafé 98.6 Capriccio című műsorában. Az alábbiakban a 2006. január 9-ei adás szerkesztett, rövidített változata olvasható.

Bartók saját interpretációi mennyire felelnek meg a kottának?

Bartók szükséges rossznak nevezte a kottaírást, amellyel sok minden rögzíthető, de sok minden nem. Ugyanakkor nem lenne jó, ha egy művet tökéletes előadásban vennének fel, és attól fogva csakis azt hallgathatná a hallgató, mert ez idővel unalommal lepné be a művet (ezek Bartók szavai) – és ezzel máris elmondtam a véleményem a hangzó összkiadásokkal kapcsolatban. Általában nem rajongok a hangzó összkiadásokért, mert léteznek az előadó számára fontos művek, és létezik a resztli; utóbbira rendszerint nem fordítanak nagy gondot az előadók.

Mennyiben más feladat egy összkiadásnak nekifogni, mint egy „átlagos” sorozatfelvételnek?

Egy összkiadásba belevágni csak hosszú távon gondolkodva lehet. Bartók zongoraműveinek összkiadását, amely a Philipsnél jelent meg, kilenc évig készítettem. Már az elején megmondtam a vezetőségnek, hogy ne számítsanak gyors haszonra, mert ezt olyan gondosan akarom megcsinálni, hogy etalonértékű lehessen akár száz év múlva is. Ily módon nem készítettem egyetlen olyan felvételt sem, amely mögött ne állt volna hosszú hónapok, évek kutatómunkája.

A Bartók-évforduló kapcsán felmerült hangzó összkiadással kapcsolatban a legtöbben elsősorban rád gondolnak, s nemcsak mint zongoraművészre, hanem mint karmesterre is, hiszen a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral készített Concerto-felvételed világszerte nagy feltűnést keltett. Ha realitássá válna a hangzó összkiadás, elvállalnád a munkát?

Soha nem mondtam, hogy elvállalnám. Megtisztelőnek érzem, hogy sokan rám gondolnak – persze vannak ezzel ellenkező hangok is. Az eredeti terv, amit a Hungaroton vezetősége, köztük Hollós Máté vetett fel, az volt, hogy javítsuk föl a régi Bartók-összkiadást. Erre én azt mondtam, hogy az lehetetlen. Egy olyan sorozatot, amelyben ilyen mértékben teng túl a félreolvasás, félreértelmezés, nem lehet megújítani. Ebben az összkiadásban egyébként én is szerepelek négy felvétellel: az I., a II. zongoraversennyel, a Kétzongorás szonátával és a Kontrasztokkal; azokat sem érzem érvényesnek. A kiadás tele van kényszerből felküszködött felvételekkel, sok benne a külföldi előadó – ezt nem rossz értelemben mondom, csak azt jelzem, hogy a bartóki idiómákat, amelyek nélkül a Bartók-zene nem Bartók-zene, talán mégis mi, magyarok tudjuk a legjobban megőrizni. Bartókot gyakorlatilag lehetetlen úgy játszani, hogy az ember valamennyire tisztában ne legyen a kelet-európai népzenékkel, a magyarral, a románnal, a szlovákkal, a délszlávval, de egy kicsit az arabbal, a törökkel is, a bolgárról nem is beszélve. Akik esetenkénti kirándulásnak tekintik a Bartók zenéjével való foglalkozást, azok könnyen fennakadhatnak ezeken az idiomatikus kérdéseken.

Mennyire tanulhatók ezek az idiómák?

Két út van: vagy azt lehet csinálni, amit egykor a Juilliard Quartet, amelynek a tagjai eljöttek Budapestre, és tanulmányozták a magyar és a kelet-európai népzenéket (pedig a legkevésbé a vonósnégyesekkel kapcsolatban van erre szükség); vagy azt lehet mondani, hogy emeljük be Bartókot az európai zenetörténetbe, legyen ő is klasszikus, de szigorúan a bartóki idiómák nélkül, mert ezek úgyis sorvadnak. Egyébként több forrásból is lehet tájékozódni arról, hogyan kell Bartók muzsikájához közelíteni. Az egyik maga a Bartók-zene, a másik a népi kultúrák tanulmányozása, a népzenehallgatás, illetve Bartók írásainak tanulmányozása. Aki ezeket a lépéseket nem teszi meg, annak szembe kell néznie azzal, hogy idővel senki nem fogja hallgatni, valamint hogy tevékenységével maga is hozzá fog járulni a hiteles Bartók-kép lerombolásához. Amikor az említett Concerto-felvételt készítettük a Nemzeti Filharmonikusokkal, pontosan úgy vetődött fel a kérdés, hogy át lehet-e vinni a zenekari gyakorlatba azt a fajta akcentuálási, agogika- és rubato-rendszert, amelyet a népzenéből, illetve Bartók játékából ismerünk. A válaszom erre egyértelmű igen. Nem kell, hogy az együttjáték olyan mértékben lemerevítse a zenekart, hogy ne tudjon improvizálni, ne tudja ezt a levegőt belopni a zenekari játékba.

Ma mennyire érzed a magyar előadókat késznek arra, hogy elkészítsenek egy összkiadást?

Most kivételesen szerencsés csillagzat alatt születne meg ez a sorozat, hiszen egyrészt van egy évforduló, amely megnyitná az állam pénztárcáját, másrészt van több kiváló zenekarunk, olyan nagyszerű szólistáink, mint Kelemen Barnabás és még sokan mások. Szerintem a mostaninál alkalmasabb pillanat nem lesz, talán csak száz év múlva… Most időben még elég közel állunk az ősforráshoz, és vannak olyan előadóink, akik már ezen a zenén nőttek fel, ezt a zenét tekintik anyanyelvüknek. Igenis itt a pillanat: meg lehet csinálni.

Felmerült a kérdés: kotta vagy lemez?

Ezt a szembeállítást mondvacsináltnak tartom: természetesen mindkettőre szükség van. Nem tudom elfogadni azt az érvet, hogy a lemezpiac amúgy is tele van jobbnál jobb Bartók-felvételekkel, egy etalonnak tekinthető hangzó összkiadás igenis kell. A kotta csak kevesekhez juthat el, s a mai zenerajongók közül hányan képesek elolvasni egy kottát? S világszerte hány ember venné és hallgatná meg a lemezeket? A kotta-összkiadáson Somfai László műhelye folyamatosan dolgozik, számos kötet már kiadásra készen áll, de ennek az óriási munkának a befejezése még éveket vesz igénybe – ezt valamiféle „évfordulós hevülettől” hajtva siettetni nem szabad. S akkor még nem beszéltünk a publikálás szerzői jogi akadályairól – jelenleg ugyanis a Bartók-jogtulajdonosok nem támogatják az összkiadás megjelentetését. A hangzó összkiadás azonban belátható időn belül megvalósítható terv.

A Hungaroton, az Universal, az előadók és a nagyközönség részéről egyaránt nagy lenne a fogadókészség egy új lemez-összkiadás iránt. Mi az, ami hiányzik?

Például az, hogy legyen egy grémium, amely felügyeli a munkát, vagy hogy rendelkezésre álljon a szükséges pénzügyi háttér – a Hungaroton ezt nem tudná finanszírozni. Mindazonáltal meg lehet próbálni, és én szívesen – ha kell, ingyen is – részt veszek ebben. De hogy ez nem lesz rövid munka, és sok áldozattal jár majd, az biztos.

(Az interjú sugárzása óta eltelt időszakban az NKÖM kinyilvánította elkötelezettségét a hangzó Bartók-összkiadás mellett: a jelenlegi tervek szerint az állam az NKA pályázatain keresztül finanszírozná a projektet.)

Zsoldos Dávid
(radiocafé 98.6, 2006. január 9., Fidelio, 2006. március 6.)