Ez történt


Hegedű és áhítat – Tátrai Vilmosra emlékezünk

2012. 10. 09.


A koncert első részében egy Sosztakovics-versenymű 1948-ból, a másodikban egy oratorikus egyházi mű hangzik el a 19. század harmadik évtizedéből. A szólista az orosz repertoár egyik legjobb előadója, Leonyid Kogan és Salvatore Accardo növendéke. Sergej Krylov tizenkilenc éves kora óta a Stradivari hegedűk városában, az olaszországi Cremonában él, 2009 óta a Litván Kamarazenekar művészeti vezetője. Fellépett már többek között a Staatskapelle Dresden zenekarral, az Angol Kamarazenekarral, a Camerata Academica Salzburggal. Döntően hatott személyiségére és művészetére a Rosztropoviccsal kötött barátság, számos alkalommal léptek fel együtt. Az orosz hegedűs Sosztakovics azon alkotását szólaltatja meg, amelyet a szerző David Ojsztrahnak dedikált. A művet csak Sztálin halálát követően, keletkezése után hét-nyolc évvel mutathatták be. A mű igen összetett, nagyszabású, zeneileg nemcsak könnyed, hanem súlyos szakaszokat is magában foglaló kompozíció. A második részben hallható mise Schubert hat latin nyelvű miséje közül az ötödik: 1826-ban nyerte el végleges alakját. Kései műnek számít – a zeneszerző huszonkilenc éves volt a komponálásakor –,és rendszerint háttérbe szorul a másik nagyszabású mise, az Esz-dúr mellett. „A mise jó, de nem olyan stílusban íródott, amit a császár kedvel” – hangzott az ítélet, amikor Schubert megpályázta a bécsi helyettes udvari zeneszerző posztját. Az, hogy a mű mégis elfoglalta méltó helyét a repertoárban, nagy részben Johannes Brahmsnak köszönhető, aki 1863-ban és 1874-ben előadott belőle tételeket. Kocsis Zoltán betegsége miatt az est karmesterének Howard Williamst kértük fel. A brit dirigens legnagyobb örömünkre elvállalta a felkérést, és így újra zenekarunk élén köszönthetjük.

 
A koncertet Tátra Vilmos emlékének szenteljük. Az ő tiszteletére unokája, Fülöp Zsuzsanna szoprán énekesnő Dvořak: Ruszalka című operájából a Dal a Holdhoz áriát adja elő.

 
Kapcsolódó rendezvény ajánló

 
2012. október 7-én lenne százesztendős Tátrai Vilmos, a világhírű Tátrai-vonósnégyes és a Magyar Kamarazenekar alapítója, a Magyar Állami Hangversenyzenekar legendás hírű koncertmestere, a budapesti Zeneakadémia professzora. A Művészetek Palotájának fesztivál terében rendezett kiállítás fényképekkel, plakátokkal, írásokkal és kritikákkal eleveníti a 20. századi magyar zenei élet egyik meghatározó egyénisége – „egyszemélyes intézménye” (Batta András) – gazdag munkásságát.

 
A kiállítás megtekinthető: október 1- 28. között a Művészetek Palotája nyitvatartási idejében.

 
Rendező: Tátrai Vilmos Zeneművészeti Emlékalapítvány

 

Művész – szögből:

 
„A szovjet művészek utolsó generációjába sorolom magam Mélyen átrézem Sosztakovics szellemiségét,az ő történetét, életútját.”

 

Szergej Krylovot még Kocsis Zoltán váratlan megbetegedése előtt sikerült elérnünk, a vele készült interjút itt láthatják.

 

Sergej Krylov Budapesten 2010. szeptember 25.-én zenekarunkkal Bartók hegedűversenyét adta elő.

 
  Részletek Szergej Krylov 2010-es vendégszereplésének kritikáiból:

 

„Szergej Krylov kivételes technikájú hegedűs, fantasztikus vonótechnikával, kristálytiszta játékkal. Ezen az estén a tökéletes szépséget mutatta meg a hallgatónak.”

– Lehotka Ildikó, Papiruszportál 2010. október 5.

 
„Krylov életében először játssza nyilvánosan a Bartók-hegedűversenyt, mégis, technikailag és koncepciójában is érettnek tűnik. Nagyon jó hegedűs, ráadásul nem a klasszikus „nyársat nyelt” stílust követi. Elszántan dolgozik, sőt, küzd minden egyes hangért. Hajladozik és támadóállásba dobbantva hangsúlyoz egy-egy frázist. Minden egyes hangot úgy szólaltat meg, hogy „a fal adja a másikat”. Krilov szemmel láthatóan komolyan veszi a hegedülést, de a megszólalás igényességében is, sőt, már ránézésre is „sztár”.

 – Dauner Nagy István, Café Momus 2010.október 4.

 

„Nem egyszerűen jó volt ez az előadás, hanem fantasztikus. És egészen újszerű. Imamalomként hajtogatjuk, Bartókot igazán csak a magyarok értik…. Énekeseknél még hajlok rá, hogy elfogadjam. Hangszeresek esetében viszont kifejezetten jót tehet olykor a friss, elfogulatlan, helyi hagyományoktól nem nyűgözött közelítésmód. …
Hajdan az orosz iskola hegedűseit különösen dús, erősen és sűrűn vibrált, vastag hang jellemezte. Krylov alaptónusa nem ilyen. Karcsúbb, egyenesebb, egyszerűbb. Viszont hallatlanul képlékeny. …
A dodekafón melléktémát – Bartók egyetlen ilyen dallamát – majd mindenki álmodozó szépséggel szólaltatja meg. Krilov mintha párába vonta volna. Titokzatossá tette. Úgy derengett fel Bartók tonális tizenkéthangúsága, mint szivárvány a távolból.
Számtalan agogikai, színbeli, artikulációs finomsággal ajándékozott meg a lassútétel. Kamarazenének hangzott. S úgy tűnt, a hegedűs felfogása mindenben találkozik a karmesterével. Nem csupán hallani, nézni is élvezet volt a muzsikusok közti összhangot.”

 – Kovács Sándor, UZU 2010. szeptember

„A szólista tehát ezen az estén inkább első volt az egyenlők között. De még milyen első! Szergej Krylov játékán egyszerűen nem lehetett fogást találni. Ami kiemelésre méltó, hogy helyenként látszólag ütötte-vágta a hangszert, abból mégsem csak zörejek, hanem egészséges, telt hang szólt. Ez a fajta hang végig jellemzője volt az orosz hegedülésének; ennek köszönhetően sem játéka, sem zenei felfogása nem volt merev. Krylov játékát hallgatva akár azt is el tudom képzelni, hogy voltak igazán pillanat-szülte megoldások is, egyfajta improvizációk a frazeálásban. A zenei megformálással sem volt különösebb kivetni való: talán rögtön a darab kezdete egy kissé „elmagyarkodott” lett, de ezt leszámítva végig egy „nyelvet” beszélt a zenekarral. Nem tudom, hogy ehhez mennyi köze van Kocsisnak (mennyit korrepetálta, ha egyáltalán volt ilyen), de mindenképpen meg kell dicsérni az orosz származású szólistát, hogy milyen magas szinten sikerült elsajátítania a magyar idiómákat és Bartók zenéjét.”

– MusicianWho 2010. október 11.