Ez történt


Hangverseny – Nemzeti Filharmonikusok, Jean-Yves Thibaudet

2003. 07. 01.


Francia zongoraművész, JEAN-YVES THIBAUDET volt a szólistája annak az estnek, amellyel a NEMZETI FILHARMONIKUSOK együttese elbúcsúzott az idei hangversenytermi évadtól.


Mint ahogyan az gyakran előfordul, a vendégművész ezúttal is saját nemzeti repertoárjának egy darabját szólaltatta meg: a francia versenymű-irodalom leghálásabb, leghatásosabb kompozíciója, Ravel G-dúr koncertje hangzott fel előadásában. Számomra úgy tetszett, muzsikus-egyénisége és hangszeres felkészültsége tartalmazza mindazt, amire ebben a darabban a szólistának szüksége van: tud elegáns lenni, van érzéke a humor különféle árnyalatai iránt az iróniától a szarkazmusig. A két – meglehetősen hasonló karaktervilágú- saroktételben nagy hasznát vette annak, hogy képes összeegyeztetni a feszesen pergő, guisto ritmizálást a könnyed billentéssel; az álomszerűen fátyolos Adagio assai előadásakor pedig azt mutatta meg, hogy érti és képes közvetíteni a tétel által megjelenített, sajátosan komplex lelkiállapotot: az érzelmek és az érzelmekkel kapcsolatos távolságtartás egyidejű jelenlétét. Azt talán mondanom sem kell, ami mindennek a hangszeres feltétele: Jean-Yves Thibaudet csuklója laza, ujjai villámgyorsak, hangja kristályosan csengő. A megérdemelt siker nem maradt el, a közönség újra meghallgathatta a versenymű fináléjának befejező szakaszát.


Ha úgy tekintjük ezt a koncertet, mint évad végi búcsúvacsorát, megállapítható, hogy a zenekar főzeneigazgatója, KOCSIS ZOLTÁN bőséges és változatos, nemegyszer az ízek erőteljes kontrasztjával is meglepetést okozó menüről gondoskodott. Az utóbbit, az éles ellentétek fűszerét elég egyetlen példával illusztrálnom: különös érzés Anton Webern op. 1-es Passacagliája után a Ravel-zongoraversenyt hallgatni. Webern darabja mellett egy másik egytételes, korai kompozíció is szerepelt a műsoron, a fiatal Stravinsky Tűzijáték című alkalmi darabja, amely ugyanabban az esztendőben született, mint a Webern-partitúra: 1908-ban. Nemcsak a keletkezés ideje azonos, hasonló logika mentén haladt az előadás is – Kocsis vezénylése mindkétszer bizonyos ellentmondások belső feszültségét fedezte fel. Webernnél arra figyelmeztetett, milyen sajátos keveréket alkot ebben a darabban a Brahms által közvetített, archaikus passacaglia-forma diktálta fegyelem meg a mahleri szín- és gesztusvilág, más szóval az elfojtás és kitörni vágyó indulatok együttese. Stravinskynál pedig azt vétette észre Kocsis a hallgatóval, hogy ebben a műben a választékos franciás színvilág, bármily furcsa, egynémely német romantikától örökölt, elsősorban Straussra utaló bombasztikus gesztussal párosul.


A kritika végére hagytam a műsor nyitó és záró számát. A koncert élén a San Francisco Polyphony a 80 esztendős szerzőt, Ligeti Györgyöt köszöntötte. Az előadás éppen azt valósította meg, ami a darabbal Ligeti szándéka volt: a zenekari szólamok sűrű, gyors mozgása álló hatású hangfelhővé olvadt egybe, s ebből a hangzó ködfoltból emelkedtek ki újra és újra egyes individuális dallamok, ritmikai gesztusok, akcentusok. A hangverseny végén Sosztakovics 9. szimfóniája, ez a ritkán hallható – és derűjével a komponista életművében mindenképpen a kivétel kategóriájába tartozó mű-igazi jutalomjátékként funkcionált, hiszen megszólaltatásakor a zenekar muzsikusai számos reprezentatív szólóban tündökölhettek, Kocsis pedig kiélvezhette a Prokofjevre utaló, hetykén fütyörésző,  neoklasszikus nyitótétel derűjét, a sziporkázó scherzo meglepetéselemeit és a finálé könnyed iramát. Ha az évadbúcsúztató koncert műsoráról szólva korábban a sokszínűséget és a kontrasztokat hangsúlyoztam, befejezésül megjegyezhetem, hogy egyetlen jellegzetesség valamennyi kompozíciót közös nevezőre hozta: kivétel nélkül mindegyik mű alkalmasnak bizonyult arra, hogy benne egy fejlődő, önmaga árnyékát átlépni képes zenekar látványosan megmutassa, mit tud. Ilyen értelemben ez az est nemcsak ünnepi lakoma volt, hanem vizsga is, amely kiválóan sikerült: a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusgárdája bizonyította, hogy a lezárult évadban nagyot lépett előre a Kocsis Zoltán által kijelölt úton. (Június 3. – Zeneakadémia. Rendező: Nemzeti Filharmonikusok)


Csengery Kristóf
(Muzsika)