Ez történt


Esendő, emberi, megható

2007. 07. 30.


Martonvásár – A Házavatás-nyitány és a IX. szimfónia hatalmas sikerű előadásával zárult szombaton a Nemzeti Filharmonikus Zenekar idei Beethoven-ciklusa.


Zsúfolásig telt nézőtér várta szombaton a Nemzeti Filharmonikus Zenekar idei Beethoven-sorozatának záró estjét – exkluzív vendégekkel az első sorokban. A Magyar Tudományos Akadémia évente találkozóra hívja a tudományos élet és a diplomácia jeles képviselőit a martonvásári Brunszvik-kastélyba. Az eseményt rendszerint összehangolják a Beethoven-ciklussal: a hatalmas tömegben így jó néhány ismerős arcot is felfedezhettünk, a többi között Göncz Kinga külügy- és Takács Albert rendészeti miniszter, Huszti Péter és Piros Ildikó színművész, Hámori József és Pálinkás József professzor és természetesen az MTA elnöke, Vizi E. Szilveszter akadémikus is megjelent a koncerten. Nyilván nem véletlen, hogy a reprezentatív hangverseny reprezentatív műsorral várta a zenebarátokat: a Házavatás-nyitány (op. 124) után a IX. szimfónia (op. 125) csendült fel. A szólókat Fodor Beatrix, Wiedemann Bernadett, Brickner Szabolcs és Asztalos Bence énekelte, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és a Nemzeti Énekkart (karigazgató: Antal Mátyás) Kocsis Zoltán vezényelte.


Az estet rövid ünnepség nyitotta meg: Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának nevében Árpád vezér halálának 1100. évfordulóján a Kárpát-medencei magyarság kultúrájának ápolásáért és méltó képviseletéért Árpád fejedelem-emlékdíjat adott át Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmesternek, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatójának.


A műsorra térve: a Házavatás-nyitányt 2004-ben egy alkalommal, a IX. szimfóniát 2004-ben és 2005-ben, tehát kétszer hallhattuk az elmúlt három évben a szigeti színpadon, 2004-ben ráadásul mindkét művet Kocsis Zoltán dirigálta. (Brickner Szabolcs személyében a szólókvartettben is szerepelt egy az akkori hangversenyt a mostanival összekötő közös láncszem.)


Kíváncsian vártam, mennyit változott a karmester koncepciója a három évvel ezelőttihez képest, milyen új elemek tűntek fel az idővel nyilván változó előadásban. A Házavatás-nyitány, mely 1822-ben a bécsi Josephstadter Theater újbóli megnyitására készült, a szakirodalom elsősorban Handel stílusára utaló zenei anyaga miatt tartja számon – az ünnepélyes hangvételű bevezetés után felhangzó briliáns kettősfúga valóban méltó tisztelgés a nagy előd előtt. Valódi szerkesztői bravúr volt a IX. szimfónia elé helyezni: a szimfónia ősbemutatóján, 1824. május 7-én is ez a nyitány vezette fel a műsort, most is elsőrangú bevezetésként szolgált a szimfóniák szimfóniájához. Az 1824-ben elkészült IX. szimfónia joggal érdemelte ki ezt a nevet: hatalmas méreteivel és rendkívüli koncepciójával szirtként magasodik a 19. század első évtizedeinek zenéje fölé. Az első tétel küzdelmes születés-zenéjétől a második táncos lendületén és a harmadik áhítatán át a mindezeket az intonációkat összefoglaló Örömódáig feszülő dramaturgiai ív megrajzolása bízvást az egyik legnagyobb feladat, amivel karmester, zenekar és kórus csak szembesülhet.


A három évvel ezelőtti koncert e rendkívüli koncepció szikrázóan tökéletes, gyémántkemény megvalósításaként maradt meg emlékezetemben. Nos, ezúttal kicsit mást kaptunk. Kocsis bámulatos zenei építész: minden hang értelmét megfejti, minden hang helyét tudja és – nem utolsósorban – közvetíteni is képes ezt a tudást muzsikusai felé. Ez nem változott: a tökéletes, de kissé steril nyitány után a szimfónia előadását azonban most lassabb tempók, puhább körvonalak jellemezték. A legfontosabb különbséget mindazonáltal nehezen tudom szavakba önteni: a szombati, olykor egy-egy hanghibát, kisebb megbillenéseket is magával hozó interpretációt Kocsis részéről esendőbbnek, szeretettel telibbnek, emiatt emberibbnek, meghatóbbnak és megragadóbbnak éreztem, mint a 2004-es hangverseny jéghidegen ragyogó olvasatát. A kórus és a zenekar teljesítményét természetesen most is csak felsőfokon lehet méltatni, a szólisták (Asztalos Bence néhány durva hangindítását leszámítva) szintén remekeltek. A hatalmas közönség feszült figyelemmel követte és vastapssal köszönte meg a produkciót.


Szabó Balázs
(Fejér Megyei Hírlap, 2007. július 30.)