A legismertebb requiem-megzenésítésekkel ellentétben Dvořák Requiemjének keletkezése nem kapcsolódik össze valakinek a halálával, vagy a halál előérzetével: a művet szerzője a birminghami zenei fesztivál felkérésére komponálta 1890-ben. A mű felépítése sem teljesen követi a klasszikus requiem-megzenésítésekét: a 13 tétel két nagyobb részre van felosztva, s Dvořák a Sanctus és az Agnus Dei közé egy lírai Pie Jesu tételt is beillesztett, melynek szövege a Dies Irae utolsó versszakait idézi vissza. Az első rész a Requiem, a Graduale és a hat szakaszra osztott Dies Irae tételeket foglalja magába, míg a második részben található az Offertorium, a Hostias, a Sanctus-Benedictus, a Pie Jesu és az Agnus Dei. Az igen nagy apparátust (szoprán, alt, tenor és basszus szóló, vegyeskar, szimfonikus zenekar és orgona) igénylő gyászmise 1891. október 9-én, Birminghamben hangzott el először, a zeneszerző vezényletével.

Míg Dvořák műveit általában átjárja a cseh, illetve szláv zene hatása, a Requiemben nem találunk népi, vagy népi ihletésű dallamot. Úgy tűnik, a zeneszerző a gyászmisét nemzetek fölött álló zenével kívánta megfogalmazni. Az egész mű zenei alapgondolata egy rövid, négyhangnyi motívum, amely rögtön az első tétel elején elhangzik. Az alaphangról egy hanggal felfelé, majd lefelé kitérő, végül az alaphangra visszatérő, szinkópált ritmusú dallammag minden tételben megjelenik valamilyen formában. Ez a tematikus egység teszi rendkívül tömörré, homogénné az egész gyászmise zenéjét.