Immár 560 éve, hogy Hunyadi László feje egy 1457 márciusi estén a budai Szent György téren a Friss-palota előtt ácsolt vérpadon porba hullt, miután a legenda szerint negyedszer sújtott le rá a hóhér. A huszonhat éves ifjú tragikus történetét címében is megörökítő romantikus nemzeti opera, a Bánk bán mellett a műfaj másik legnépszerűbb magyar alkotása. Hunyadi László az ország egyik legnagyobb klánjának elsőszülött fia volt, öccsét, Mátyást hazánk történelmének legsikeresebb uralkodói között tartja számon a történetírás. Hogy László vajon rendelkezett-e édesapja a törökverő Hunyadi János, illetve nála 12 évvel fiatalabb öccse vezetői erényeivel, azt tragikusan rövid élete miatt kortársainak nem volt módja megtapasztalni. Sőt, lassan emlékezte is elhalványult, mígnem az 1840-es évek nemzeti romantikája alkalmas szüzsét látott a haza függetlenségéért és boldogulásáért életét áldozó fiatal hős alakjában, akinek végzete tökéletesen illeszkedett a múltból erőt merítő korszellemhez. Hunyadi Mátyás mindenesetre bölcsebbnek bizonyult heves vérmérsékletű fivérénél, akinek gyilkosain nem állt bosszút, hanem kibékült velük és maga mellé állította őket. 1458-ban bátyja holttestét a budai Mária Magdolna-templom Krisztus-kápolnájából Gyulafehérvárra vitette, ahol két évvel korábban pestisjárványban elhunyt édesapjuk mellett helyeztette örök nyugalomra.

Erkel operája kétségtelenül mérföldkő lett a műfaj hazai történetében. Az első magyar nemzeti opera, amely napjainkban is színpadképes. Ma azonban nehezen ismernénk rá arra a műre, mely 1844. január 27-én szólalt meg először a Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót követő évtizedekben ugyanis több részt komponált hozzá, illetve változtatott meg vagy húzott ki az operából Erkel. A 2000-es években a Zenetudományi Intézet munkatársai részletekbe menően rekonstruálták az eredeti művet, amelynek ősváltozata is bemutatásra, illetve rögzítésre került. A zeneszerző által vezényelt premier után a korabeli sajtót megosztotta Erkel műve, a közönség azonban azonnal a szívébe zárta. A nyitányban felcsendülő virtuóz fuvolaszólót Doppler Ferenc játszotta, aki fivérével, Doppler Károllyal együtt korának és a Nemzeti Színház zenekarának kiemelkedő fuvolaművésze volt. Nemcsak Erkel írt a Doppler-testvérek számára ma is nehéz technikai követelményeket támasztó szólókat, hanem ők maguk is komponáltak egyénileg és közösen is a hangszerre, amellett, hogy Liszt Ferenccel karöltve részt vettek az ország első hivatásos zenekarának, a bécsi mintára alakult Filharmóniai Társaság Zenekarának megalapításában.   Ismert tény az is, hogy a szabadságharc katonái többek között a Meghalt a cselszövő induló zenéjére  masíroztak. Ám, ami ennél is fontosabb, hogy  szabadságharc utáni években nemzeti operából a Nemzet Operájává magasztosult a Hunyadi László. 1850-ben Szilágyi Erzsébet szerepében a kor ünnepelt francia szopránja,  Anne La Grange lépett fel vendégként. Az ő tiszteletére egészítette ki művét Erkel a híres, nehéz technikai követelményeket támasztó La Grange-áriával. Az operát kétszer újították fel a Nemzeti Színházban az Operaház 1884-es megnyitása előtt. Először 1846. június 9-én, majd 1852. december 4-én. A Hunyadi László a Nemzeti Színház történetének egyik legnépszerűbb és legsikeresebb operája volt, összesen kettőszázharmincnyolc előadást ért meg. A 200. előadást fényes külsőségek között ünnepelték meg, 1874 februárjában. Egyenesen e miatt utazott Pestre Bécsből Minnie Hauk, az egyik páholyban pedig gróf Almássy György tapsolt, aki mind a kétszáz előadáson jelen volt.