A cseh nemzeti opera megteremtőjének, Bedřich Smetanának legjelentősebb szimfonikus zenekari műve a Hazám ciklus: hat, programatikus címmel ellátott szimfonikus költemény sorozata, melyet a zeneszerző cseh nemzeti témákra épített, s Prága városának ajánlott. Az első négy darab egy éven belül, 1874-75-ben készült el. E műveket, bár eleinte külön-külön adták elő, Smetana kezdettől fogva összefüggő ciklusként tervezte, és egybetartozásukat a karakterek változatossága mellett számos motivikus összefüggéssel is erősítette. Három év elteltével azután a sorozatot két újabb, egymással szoros tematikus kapcsolatban álló szimfonikus költeménnyel egészítette ki. A teljes ciklus egyetlen hangverseny keretében csak 1882-ben, a zeneszerző halála előtt két évvel hangzott fel először.
A hat szimfonikus költemény témaválasztása és a program jellegéből adódóan megformálása is más és más. A Vysehrad Prága ősi várának régi dicsőségét és bukását mutatja be. A múltat a látnok hárfája idézi meg: a kezdő hárfa-akkordok intonálják a kompozíció alapmotívumát.

A Vysehrad állóképével szemben a Moldva természetábrázoló zenéje Prága folyójának útját festi le igen érzékletesen, a két forrás (a fuvolák illetve a klarinétok dallama) egyesülésétől egészen az Elbáig. E sajátos utazás közben a hallgató egy-egy rövid epizód erejéig részese lehet a parton zajló eseményeknek: egy erdei vadászatnak, egy parasztlakodalomnak, a tündérek táncának a holdfényben, a (ma már nem létező) Szent János zuhatag fenséges látványának, s amikor a teljes fúvóskaron, lassú, diadalmas hangvételben megszólal a Vysehrad alapmotívuma, tudjuk, hogy a folyó most érte el Prágát.
A harmadik darab, a Sárka régi legendát elevenít fel, amelynek cselekménye az egyértelmű karakterekkel ábrázolt jelenetek során hallás után is jól nyomon követhető: az őrjöngő hősnő, szerelmi csalódása után bosszút esküszik az egész férfinem ellen. Társnőivel egy fához kötözteti magát, s amikor a lány megzabolázására érkező Ctirad lovag megpillantja, azonnal szerelemre lobban iránta és kiszabadítja. Sárka álomitallal kábítja el a lovagot és kíséretét, s a kürtjelére elősereglő amazonokkal mind egy szálig legyilkolják az alvó férfiakat.

A negyedik, legkevésbé konkrét programmal rendelkező mű (Cseh erdőkön és mezőkön) ismét a cseh tájak szépségét énekli meg, míg az ötödik és a hatodik darab véres történelmi korszakba, a husziták világába röpíti a hallgatót. Tábor a husziták legfontosabb központja volt, s a baljós, komor hangvételű ötödik szimfonikus költemény alaptémája egy huszita korál: „Ti, akik Isten harcosai vagytok”.

A hatodik darab, cselekményét, hangnemét és zenei anyagát tekintve is az ötödik közvetlen folytatása: a huszita harcosok a legenda szerint Blaník hegyére vonultak vissza, s ott mély álomban várnak arra, hogy ismét a haza szolgálatára lehessenek. Lírai kontrasztként hangzik fel egy bájos epizód: a hegyoldalban békésen játszadozó pásztorfiú egyszerű éneke. Az induló-karakterű, mollból dúrra váltó zárószakaszban mintegy végső apoteózisként, győzedelmes himnusz formájában tér vissza a huszita korál.