La fedeltà premiata (= A megjutalmazott hűség vagy A hűség jutalma) címmel mutatták be Eszterházán (a mai Fertődön) az évtizedeken át a hercegi udvar zenei vezetőjeként tevékenykedő Joseph Haydn (1732‒1809) háromfelvonásos operáját. Még 1779 novemberében leégett a kastélyhoz tartozó operaház, melyet újjáépítve Haydn friss alkotásával avattak föl 1781. február 25-én. A siker nyomán évekig tovább játszották a darabot, a zeneszerző át is dolgozta; az újabb verzió Bécsben és Pozsonyban is színre került. Szűkebb műfaja szerint dramma pastorale giocoso (játékos pásztordráma), melyben az opera seria (komoly opera) heroikus és az opera buffa (vígopera) komikus elemei keverednek. G. B. Lorenzi darabja nyomán keletkezett az antik időkben játszódó, mesés elemekkel ‒ tóban lakó szörnnyel, nimfákkal, Diana istennővel és kultuszához kapcsolódó vadászattal ‒ tarkított szövegkönyv, amelyet Domenico Cimarosa zenésített meg elsőként L’infedeltà fedele címmel (1779). Haydn zenéje a librettó jellegének megfelelően összetett stílusvilágú, és végigkíséri a humoros‒komoly kettősség. Így mindjárt a nyitány kezdete Diana istennő III. felvonásbeli színrelépésének méltóságteljes kísérőmotívumait előlegezi – ámde könnyed-tréfás hangvétellel. E kezdőtémával ráadásul egy közismert, XVIII. század eleji francia vadászfanfárt idézett Haydn. A mindvégig lendületes és szellemes nyitánymuzsika látszólagos lezárást kap a 218. ütemben: annak idején a fúvóstéma váratlan újraindulásakor húzhatták szét a színpadi függönyt. A tréfás megoldás logikus következményeként a nyitány elhaló befejezésbe torkollik.

Haydn számos hangszeres művének keletkezése kötődött a komponista korábbi – elsősorban színpadi – alkotásaihoz. A megjutalmazott hűség nyitányzenéjét az azonos hangnemű, 73. sorszámú D-dúr szimfónia fináléjaként használta fel újból a zeneszerző (1781 körül), a tétel „Vadászat” feliratot visel.