Gabriella Balga - soprano - guest artist
Nagykürtösön, majd Ipolyságon járt zeneiskolába, ahol 7 éves korától szoprán, majd alt furulya szakon tanult, 12 éves korától pedig ezzel párhuzamosan elkezdte a klasszikus magánének szakot is. Első énektanára Michňa Angéla volt. Gyermekkorában gyakran vett részt népdalversenyeken, ahol kitűnő eredményeket ért el. Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Nyolcosztályos Egyházi Gimnázium után, 2004-től a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakát látogatta Bakonyi Ilona növendékeként. 2005-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja lett. Magánének tanára: Fekete Mária. 2008-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus énekművész szakára, ahol klasszikus énekművész alapszakos (2008-2011), illetve opera énekművész mesterszakos (2011-2013) diplomát szerzett. Tanszakvezető tanára Marton Éva, az opera program vezetője Almási-Tóth András rendező volt. Egyetemi énektanára mindvégig Pászthy Júlia volt, akivel a mai napig együtt dolgoznak. 2012-2013 között opera énekművész tanárszakos diplomát szerzett, tanszakvezető tanára Halmai Katalin volt. Részt vett Walter Moore, Nicholas Clapton, Yevgeny Nesterenko, Gwynne Geyer, Perencz Béla, Komlósi Ildikó mesterkurzusain. 2012 óta a Magyar Állami Operaház magánénekese. Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából Hunyadi Mátyás szerepében debütált, melynek ősváltozatából CD-felvétel is készült. A kisebb szerepek mellett főszerepeket is énekel, mint például Rosina (A sevillai borbély, az Operaház 2015-ös japán turnéján is), Dorabella (Così fan tutte). Rendszeresen vendégszerepel vidéki és külföldi színházakban. Olyan neves énekművészek partnere volt, mint Rost Andrea, Sümegi Eszter vagy Miklósa Erika, emellett olyan karmesterekkel dolgozhatott együtt, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Takács Nagy Gábor, Bertrand de Billy, Pinchas Steinberg, Stefan Soltész, Douglas Boyd, Halász Péter, Kesselyák Gergely vagy Kovács János. Operarepertoárja mellett szívesen énekel oratóriumokat és ad dalesteket. Több nemzetközi énekverseny győztese, számos ösztöndíj és díj tulajdonosa. 2010-ben megkapta az Ari Kupsus Stipendiumon, a Zeneakadémián tanuló tehetséges diákoknak szóló díjat. 2011-ben a Simándy József Nemzetközi Énekversenyen második, a Iuventus Canti Nemzetközi Énekversenyen első helyezést ért el, emellett elnyerte a legjobb előadó díját is. 2012-ben Gundel-díjat kapott, emellett megkapta Ari Kupsus „Álom“-díját a Zeneakadémián tanuló tehetséges fiatal énekművész kiemelkedő teljesítményéért. Szintén 2012-ben vehette át a Mándy Andor és neje által alapított díjat, amely az Operaházban dolgozó fiatal énekesek kiemelkedő teljesítményét ismeri el. 2013-ban a Wagner Társaság bayreuth-i ösztöndíjat adományozott neki. 2015-ben a Jakub Pustina Nemzetközi Énekversenyen első helyezést ért el.
100 évesek vagyunk