Ez történt


Elfeledett remekművek műsora

2002. 11. 14.


Ismét hazánkban vendégszerepel Kobayashi Ken-Ichiro, aki Rahmanyinov, Brahms, Carl Orff és Chopin műveivel lép fel a Nemzeti Filharmonikusokkal. Kocsis Zoltán fő-zeneigazgatóval a népszerű muzsikus koncertsorozatáról, terveiről, művészi ars poeticájáról beszélgettünk.




– Honnan jött az ötlet, hogy meghívják a japán karmestert?




– Kobayashi mestert három koncertből álló sorozatra hívtuk meg. Azt nem kell bizonygatnom, mennyire szereti őt a magyar közönség, úgy gondoltam, hogy nagy örömet szerzünk a hazai zenekedvelőknek, ha az általa mesterien tudott műveket ismét a magyar közönség előtt elvezényelné. Szerdán, mely a bérlet első hangversenye, Rahmanyinov II. (c-moll) zongoraversenyét adtuk elő, melynek szólistája én voltam, utána pedig Brahms I. szimfóniáját vezényli a maestro. A bérlet második estjén, jövő hétfőn Carl Orff Carmina buranáját dirigálja a Budapest Kongresszusi Központban, majd egy héttel később lánya, Kobayashi Ayano közreműködésével vezényli Chopin e-moll zongoraversenyét és Csajkovszkij Ötödikjét.




– Milyen a művészi kapcsolata Kobayashi Ken-Ichiróval?




– Sokat dolgoztunk már együtt Magyarországon és Japánban egyaránt, sőt volt olyan eset, amikor japánul próbáltunk. Kicsit beszélek japánul, úgyhogy amikor a Kiotói Szimfonikusokkal dolgoztunk, japán nyelven kommunikáltunk. Ettől függetlenül is mindig jól megértjük egymást. Egyébként Kobayashi egyike azon karmestereknek, akinek stílusát, nyelvezetét, egyéniségét meg kell szokni, tehát a zenekarnak “kobayashiul” is tudni kell. Ő ugyanis főként metakommunikációval operál és nem igazán a szavak embere. Ha pódiumon van, akkor viszont félreérthetetlen.




-Szerdán Rahmanyinov c-moll zongoraversenyét adták közösen elő. Miért erre a darabra esett a választása?




– Tulajdonképpen nagyon konvencionális műsor ez, mert Rahmanyinov ezen zongoraversenye a szerző talán legtöbbet játszott műve. Mindenki hallotta már, még ha nem is tud róla. Különböző – általában negatív – vélemények keringenek róla csakúgy, mint a szerzőről, de én azt hiszem, hogy ehhez a zenéhez csak egyféle módon lehet hozzáállni: áhítattal. Olyan módon, mintha tényleg valamiféle szertartást celebrálna az ember, mert ha valaki elkezd benne ízléstelenkedni, az nagyon visszaüthet. Számtalan előadást hallottam ebből a darabból, de igazán mélyen csak a szerző által játszott előadások maradtak meg bennem. Olyan komolyság és pátosz sugárzik ezekből a felvételekből, hogy a darab remekmű volta megkérdőjelezhetetlen.




– Sokan giccsesnek, ömlengősnek találják Rahmanyinov zenéjét.




– Sajnos Rahmanyinov külön tragédiája, hogy az ő stílusából eredeztethető a szirupos hollywoodi filmzene, amihez neki pedig az égvilágon semmi köze nincsen! Az ő zenéjét a maga teljességében és komolyságában kellene újraértékelni, és nem olyan stílusú zenékkel állítani párhuzamba, amelyek még nem is léteztek akkor, amikor neki már a teljes életműve készen állt. Nem ő az egyetlen: Kreislert említhetném elsősorban, a Debussy-kortárs francia zeneszerzőket vagy Szkrjabint, aki szintén nagyon fontos, de a világnak ezen a részén gyakorlatilag elfeledett szerző.




– Amikor összeállít egy műsort, milyen arányban szerepelteti a ön által fontosnak ítélt muzsikákat?




– A műsorszerkesztés nagyon kényes művelet, hiszen bizonyos mértékig a közönség igényeit is ki kell elégíteni. Egyik művészi célom -, mely remélhetőleg az eddigi öt év alatt is világosan felismerhető volt – a ritkán játszott, méltatlanul elfeledett remekművek műsorra tűzése: Ezekhez a darabokhoz – amellett, hogy a repertoárt frissítik és a közönség látószögét is szélesítik – a zenekar, valamint én magam is sokkal alkotóbban tudunk hozzányúlni. Ezt a célkitűzést egyébként a külföldi utak műsorainak megszerkesztésénél is szem előtt tartom. Most jöttünk például haza németországi turnénkról, ahol az egyetlen magyar mű mellett – mely Bartók Táncszvitje volt – Beethoven István király nyitányát és G-dúr zongoraversenyét, Richard Strauss Aus Italien című szimfonikus költeményét, Debussy Fantáziáját és Dvorák 3. szimfóniáját adtuk elő.




– Mivel foglalkozik mostanában?




-A zenekari művek tanulása és az adminisztrációs elfoglaltságaimon kívül 1 csak arra van időm, hogy a korábban elsajátított darabokat gyakoroljam. Pár nap múlva nyugat-európai turnéra indulok, ahonnan majd “átruccanok” Bostonba. Ott is Bartók III. zongoraversenyét játszom ezúttal Marek Janowskival. Tulajdonképpen új művek tanulására – más zenészkollégámhoz hasonlóan – nyáron van csak időm. A turnék alatt viszonylag elég jól tudok új műveket tanulni, így előfordult már, hogy két teljes Beethoven-szonátát megtanultam egy külföldi út alatt.




Várkonyi Tamás
(Népszava)