(…) [Mahler] IV. szimfóniáját játszották minap a Nemzeti Filharmonikusok egy rutinos, jóindulattal másodosztályúnak tekinthető osztrák karmester, Leopold Hager vezényletével. Megesik, hogy zenekar nem, vagy csupán töredékesen valósítja meg dirigense elképzeléseit; most azonban épp a fordítottja történt ennek: amit a muzsikusok saját erőből meg tudtak oldani, az rendre megszólalt, amihez viszont központi irányító akarat szükségeltetik, az mind elveszett. Lenyűgöző volt a fúvósok teljesítménye, a szólistáké csakúgy, mint a hangszercsoportoké a legkülönbözőbb összeállításokban, meg a rendezett vonóshangzás – külön kiemelendő a nagyzenekar alapját adó basszus precizitása, ápolt játéka, hiszen ez a divízió korábban évtizedszám szoktatott a megszokhatatlanhoz, a hangok körülbelül történő megszólaltatásához, amitől csirizes lett az egész produkció… Nos, mindezt hallván bizton állíthatom, bármennyi övön aluli ütést kap is Kocsis Zoltán zeneigazgató, a kezére adott közösség műszaki felújítása hét mérföldes léptekkel halad. Hanem egy leheletfinom lassítást vagy gyorsítást, hangerő-szabályozást saját rezsiben megoldani egyszerűen lehetetlen. (…)
Breuer János
(Népszabadság, 2002. május 22.)